„Katona Viktor, a Mediaworks Zrt. pénzügyi és operatív igazgatója, valamint megbízott vezérigazgató egészségügyi okok miatt a mai napon kérte munkaviszonya megszüntetését, valamint lemondott igazgatósági tagságáról is" – írta a Népszabadság kiadójának az Indexhez eljutatott közleménye.
Katona szombaton vette át a cég vezetését, az ő aláírása szerepel azokon a leveleken, amiket a Népszabadság újságíróinak küldtek el futárral aznap, és amely a lap felfüggesztéséről szólt.
Mint ismeret, szombaton felfüggesztették a lap kiadását, online verzióját pedig elérhetetlenné tették. A szerkesztőség azóta próbál tárgyalni a vezetőséggel, mostanáig azonban nem jutottak semmire. Hétfőn például Katona Viktor betegségére hivatkozva.
Az is kiderült, hogy a Népszabadság és a Nol.hu márkaneven jelzálog van, így a Magyar Kereskedelmi Bank (MKB) nélkül el se lehet adni.
Pető Péter, a lap főszerkesztő-helyettese szerint nem akarja eladni a lapot a tulajdonosa, a Mediaworks, illetve Heinrich Pecina, így a szerkesztőség sem tudja tovább vinni a lapot. Ennek ellenére próbálják tovább vinni, egy eurót adnának érte, mint akkor Murányi András főszerkesztő kifejtette, „ami ha igazak az 5 milliárdos veszteségről szóló hírek, akkor kifejezetten jutányos”.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.