Kamuképekkel vert át magyarokat a hamisító

Kamuképekkel vert át magyarokat a hamisító

festmény
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 11. 10:30
K. A.

A külföldön élő ma­gyarok a világ szinte minden pontjáról rendelnek festményeket egy erdélyi művésztől. M. Zoltán állítja, az eredetivel megegyező másolatokat tud készíteni. Egy alkotás akár 400 eurót (120 ezer forintot) is kóstálhat. A pénzt előre kell utalni, visszavásárlási garancia nincs. Pedig igény lenne rá, mivel a csalódott vásárlók szerint a festmények gagyik. Feltéve, ha kézhez kapják egyáltalán. Előfordult, hogy valaki fél évig várt a képre, de akadt olyan is, aki elutalta a pénzt, mégsem kapott semmit. A károsultak csoportot is létrehoztak a Facebookon, amelyen a tagok száma közelít a százhoz. 

– Egyszerű szélhámos, nem művész – kezdte a Borsnak Nády Attila, a csoport vezetője, aki hozzátette: selyemre fénymásolja az eredeti képet, utána pedig egyszerűen rápingál, lefújja lakkal, s már kész is az olajfestményhatás. 

Az egyik vásárló flamencótáncost ábrázoló ké­pe fél év után érkezett meg: 

– Gyerekek festenek ilyet az általános iskolában, én pedig 110 fontot (37 ezer forint) fizettem érte. Amikor szóltam neki, hogy kérem vissza a pénzt, letiltott a Facebookon – dühöngött a csoport egyik női tagja, aki azt mondta, feljelentést tesz a rendőrségen.  

A festőt is sikerült utolérnünk, azt mondta, hogy lejárató kampányt indítottak ellene: – Irigyek világa, amiben élünk. Idén egyébként felhagytam a reprodukciók készítésével, mert elegem lett a támadásokból – mondta M. Zoltán.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.