Ez az egyiptomi asszony 501kg

Ez az egyiptomi asszony 501kg

agyvérzés
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 24. 18:00
Bors

Iman Ahmad Abdulati 25 éve nem hagyta el az otthonát, 11 éves kora óta szenved a túlsúlya miatt - írja a Mirror. A lap úgy véli, ő a Föld legkövérebb asszonya. A nő azért került most a be a lapokba, mert nővére úgy döntött, több évnyi kudarc után érdemes segítséget kérni a nyilvánosság bevonásával.

A 36 éves asszony anyjával és nővérével él együtt, és 11 évesen szenvedett agyvérzést, melynek következtében ágyhoz volt egy ideig kötve, így elkezdtek felszaladni rá a kilók. Ma már a mosdóba se tud kimenni. A nő egyébként öt kilósan jött világra és folyamatosan küzdött azzal, hogy a szervezete visszatartotta a folyadékot. 

Többször került olyan állapotba, hogy életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani, pont ezért soha nem is járt iskolába. A lánynál gyerekkorában már diagnosztizálták a filariázis nevű betegséget, amelyet légy, bögöly vagy szúnyogcsípéssel lehet elkapni. Ugyanis a Filaria nevű fonalféreg bekerül a rovarcsípés miatt a emberi szervezetbe, amely aztán később a nyirokerekben élősködik. Ennek következtében a nyirokcsomók megduzzadnak, súlyos esetben a végtagok extrém mértékű megnagyobbodásával jár. A végtagok duzzanata olyan fokú lehet, hogy annak vastagsága szinte elefántlábra hasonlít. Innen kapta a betegség e súlyos formája a nevét: elephantiasis.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.