Egy airsoft fegyver miatt tartóztattak le két férfit Pesten

Egy airsoft fegyver miatt tartóztattak le két férfit Pesten

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 28. 17:30
V. Zs. 

Nagy erőkkel vonult ki a TEK és a rendőrség a Szövetség utcába péntek délelőtt. A hatóságok azt követően jelentek meg, miután bejelentés érkezett, hogy valaki pisztollyal hadonászik az egyik társasház gangján.

A kommandósok két fiatal férfit vettek őrizetbe és adtak át az intézkedő rendőröknek. A Bors munkatársai a helyszínre érve látták is, amint az egyik férfit bilincsbe verve viszik el. A rendőrség napközben ki is adott egy közleményt, amelyben azt írták, az előzetes vizsgálatok alapján egy airsoft pisztolyt foglalt le. Az airsoft fegyverek egyébként műanyaglövedékekkel működnek, ám megszólalásig hasonlítanak a valódi lőfegyverekre.

Emiatt nem meglepő, ha esetleg valamelyik lakó megijedt, mikor meglátta ezt a tárgyat valamelyik férfi kezében. A Szövetség utca 26. szám egyébként teljesen kihalt és csendes volt, miután a rendőrség elvonult onnan. Az őrizetbe vett fiatalok közvetlen szomszédai (egy idősebb házaspár) érdeklődésünkre elmondták, csak az egyik férfi lakott ott albérletben mellettük, a másikkal elvétve találkoztak. 

"Valamelyik egyetemre járt a fiatalember, hétvégente pedig sokszor hazautazott, valahova Szabolcs megyébe" – mesélte a nő, aki a nagy ijedtség miatt még nyugtatókat is bevett. Férje hozzátette: nem tapasztaltak mi vele kapcsolatban rosszat, ezért is lepődtek meg. "Persze jártak hozzá korabeli emberek, de hallani, látni sosem láttuk semmi különöset."

Kiemelte, a kommandósok két nyelven, hangosbemondón keresztül szólították fel őket arra, hogy jöjjenek ki a lakásból. A férj még azt is látta, hogy a két gyanúsított alsónadrágban volt, amikor elfogták őket. A hírek szerint a férfiak vitába keveredhettek és emiatt került elő a fegyver. Ennek ellentmond a szomszéd beszámolója, aki reggel 6 óta ébren volt, s a vékony falak ellenére semmilyen zajt vagy kiabálást nem tapasztalt.

Gyanús csomag a szomszédban

Érdekesség, hogy kicsivel arrébb, az Osvát utcában az esettel párhuzamosan szintén rendőri intézkedés zajlott. A rendőrség szóvivője megkeresésünkre arról tájékoztatott, hogy egy gyanús, elhagyott csomag miatt érkeztek a helyszínre és zárták le az utcát. Végül kiderült, hogy vaklárma volt az egész, a csomag tulajdonosa perceken belül megérkezett és tisztázta a helyzetet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.