Édesanyja halálát is megrendezte a bigámista férj

Édesanyja halálát is megrendezte a bigámista férj

csajozás
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 22. 20:30
Adrian Linham története tavaly járta be a világot, amikor kiderült, hogy egyszerre három felesége is van, és sorra hülyíti a nőket. Bigámiáért börtönbe zárták, ahonnan ugyan nemrég szabadult. Története tragikus véget ért.
Bors

A 43 éves brit férfi ugyan nem egy Adonisz, mégis pofátlanul verte át az útjába kerülő nőket. Első felesége mellett további két nőt is elvett, ráadásul mindet ugyanazon a mexikói tengerparton, ahol az elsőt. Ez még azonban mind semmi, sokkal bizarrabb húzásai is voltak Adriannek. Ugyanazt a tanút kérte fel a legutóbbi esküvőjén is, mint akit a másodiknál. Természetesen a tanúnak fogalma sem volt arról, hogy a két esküvő között nem történt válás.

Még édesanyja halálát is megrendezte csak azért, hogy több időt tölthessen a kettes számú asszonykával. Szintén a másodikkal, Lizzel festették ki közösen a legújabb neje, Hayley lakását is. Utóbbi nő abban a hitben volt, hogy a tulajdonos Adrian pszichológus barátjának a felesége. A bigámistát végül saját anyja buktatta le, aki megtalálta a fia összes esküvői fotóját a Facebookon.

Adrian váltig állította, hogy nem csalt meg senkit, ennek ellenére börtönbe került többnejűség miatt, ahonnan nemrég szabadult. Hayley várta, és bízott abban megváltozik az ura, ezért adott neki még egy lehetőséget. Mindhiába, szerelme ugyanis ismét becsajozott. Ezt már nem tűrte tovább Hayley és kiadta Adrian útját, aki a börtönben eltöltött idő miatt súlyos depressziós lett és végül felakasztotta magát egy farmon - számolt be a történtekről a Telegraph. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.