Wellnesshétvégét ad cserébe eltűnt cicájáért

Wellnesshétvégét ad cserébe eltűnt cicájáért

wellness
PUBLIKÁLÁS: 2016. szeptember 28. 10:30
Minden követ megmozgat Ildikó, hogy felkutassa eltűnt perzsamacskáját. Aki megtalálja, utazás mellé pénzjutalmat is kap a gazdától.
Reim Károly

A Fejér megyei Agárdon élő Böszörményi Ildikó fehér perzsa macskája a Cingiling névre hallgat. Több mint két hete, szeptember 13-án éjszaka nyoma veszett, azóta pedig hiába keresik a környéken.

– Egy kertes házban lakunk, ahol van egy cicaátjáró. Cingiling éjszaka néha kijár, körbenéz a zsákutcában, de mindig visszajön. Este 20.30-kor még megvolt, de reggel 6-kor már nem találtuk – mondta a Borsnak Ildikó.

Ildikónak kilenc macskája van, ennek ellenére nagyon megviselte Cingiling eltűnése. A nyugodt természetű, ivartalanított cica érthetően a szívéhez nőtt, hiszen tizenegy évvel ezelőtt a születésnapjára kapta. Az eltűnése után többször is körbejárták a környéket, de nem találták a nyomát.

– Szórólapokat készítettünk, több plakátot is kihelyeztünk. Az interneten is próbáltunk segítséget kérni, de eddig nem volt eredménye. A megtalálónak százezer forint jutalmat ajánlottam fel, valamint egy szabadon választható, két főre szóló, belföldi wellness- hétvégét is – mondta az állat gazdája, aki nem hiszi, hogy elütötték volna a macskáját, ugyanis ennek semmi nyomát nem találták. Sokkal inkább úgy gondolja, hogy valakinek megtetszhetett, és hazavihette.

– Remélem, hogy nincsen baja. Sajnos azonban akkor is veszélyben lehet az élete, mivel húgyúti betegsége miatt kezelésre szorul. Egy speciális tápot szabad csak ennie, ellenkező esetben leállhat a veséje – mondta aggódva Ildikó.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.