Furcsa kártyát húzott elő a nemi erőszakkal vádolt bróker 

Furcsa kártyát húzott elő a nemi erőszakkal vádolt bróker 

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2016. szeptember 07. 19:00
Bors

A brit Daniel Greent azzal vádolja egy nő, hogy hajnalban megerőszakolta az irodában - írja a The Sun magazin. A férfi most azzal védekezik, a nő azért mondhatja ezt, mert túl nagy a farka. 

A 26 éves férfi azt állítja, 25,4 centi hosszú a pénisze és 10 centi a kerülete, és emiatt korábban is voltak problémái a hölgyekkel. A vád szerint a 29 éves nővel egy idő után együtt mulatott, mindketten fogyasztottak alkoholt, sőt kokaint is. Green állítólag azért ment a buli után vissza az irodába, hogy feltöltse a telefonját és tovább bulizzon két hölggyel. Azt mondja, az áldozattal megegyeztek abban, hogy szexelnek, de a nő sírni kezdett, mert a péniszét túl nagynak érezte. Állítása szerint csókolóztak is. Amikor a nő sírni kezdett azonnal abbahagyta, mert tudja, a nők nehezen veszik, ha síkosító nélkül közeledik feléjük. Green ezt követően még kétszer próbált behatolni, amelyhez áldását adta az áldozat.

A meg nem nevezett nő ezzel szemben azt állítja, egyáltalán nem egyezett bele a szexbe, vagyis megerőszakolta a bróker. A nő állítólag azért ment az irodaházba vissza, mert nemcsak bulizni akart még, de ott is akart aludni, amíg az első vonat nem indul, ugyanis elfogyott a pénze, nem tudott máshogy hazajutni. Miközben aludt, Green megragadta a lábát, letépte a nadrágját és a bugyit, majd megerőszakolta.

A lány miután sírt, a férfi távozott. Ezt követően felhívta egy barátját, aki értesítette a rendőröket. Ezután tartóztatták le otthonában a férfit. Az nem kérdés, hogy fogyasztottak e alkoholt, ahogy az sem, hogy kokain is elkerült az este folyamán.

Továbbá tény, hogy a nő DNS-ét megtalálták Green alsónadrágjában. A tárgyalás folytatódik, és nem tudni, ki milyen bizonyítékkal áll elő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.