Bombát találtak a Harminckettesek terén! Nem jár a 4-es 6-os sem

Bombát találtak a Harminckettesek terén! Nem jár a 4-es 6-os sem

lezárás
PUBLIKÁLÁS: 2016. szeptember 22. 16:55
Néhány órán belül kiürítik a robbanótest 200 méteres körzetét, részben lezárják a József körutat és egy szakaszon nem jár majd a 4-6 villamos sem - írta a katasztrófavédelem honlapján.<br />
Bors

Háborús robbanótestet találtak Budapesten, a József körúton, a Harminckettesek terénél.

Egyelőre még nem tudni pontosan mikor, de kiürítik miatta a Harminckettesek terét és annak 200 méteres körzetét is. Az ottlakóknak a Németh László Általános Iskolát (Németh utca - József utca sarok) jelölték ki átmeneti befogadóépületnek.

A lezárás nagy kavarodást okoz majd a tömegközlekedésben, ugyanis – a BKK közlése szerint – a lezárás idején, várhatóan délután 4-től nem jár a 4-es 6-os villamos a Blaha Lujza tér és a Corvin-negyed között. Elterelik a 9-es és 83-as sem, így nem érintik a Kálvin tér és a Kálvária tér közötti megállókat. Helyette az Üllői úton közlekednek.

A közlekedési központ azt kéri, aki teheti az inkább a metrót válasssza.

Pontos, aktuális információkról a BKK Facebook-oldalán és ezen a linken találhat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.