Vak édesapja egyedül neveli a kis Kittit

Vak édesapja egyedül neveli a kis Kittit

gyerek
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 14. 05:10
B. B.

Egyedül viseli gondját kétéves kislányának Demeter Viktor. Bár gyermeke arcát csak tapintással „láthatja”, gond nélkül, rutinosan eteti, pelenkázza, öltözteti Kittit.

– Bár sokan csodálkoznak, mindig teljes életet éltem, édesanyám úgy nevelt, hogy mindent meg tudjak oldani – meséli a Borsnak Viktor. – Feleségemmel Kitti születése után elváltunk, közös döntésünk volt, hogy nálam marad. Egy percig sem szeretnék a kislányomtól megválni, ő a mindenem – szögezi le.

Viktor rekordidő alatt hozzászokott az új helyzethez: plüssmackón gyakorolta a pelenkázást, és hamar elsajátította az öltözés és a séták fortélyait. Közös rutinjaik is kialakultak.

– Bár még nem tudja megfogalmazni, Kitti pontosan tudatában van a helyzetnek. Hatalmas segítőkészség van benne, például odavezeti a kezem azokhoz a dolgokhoz, amiket meg akar mutatni. A ruhái rendszerbe vannak szedve, minden passzol mindenhez, a cipőt pedig ő maga veszi fel, tapogatással ellenőrzöm. Esti mesét fejből mondok neki, általában róla szólnak, én találom ki. A haját is fel tudom már gumizni, de megfogadtam, hogy addig nem nyugszom, amíg az összes fonást és kötést el nem sajátítom.
Balesetek sem történnek velük, Viktor óvatos.

– Jobban kell figyelnem, ha nem közös helyiségben vagyunk. Csöndnek kell lenni, hogy a leg­apróbb neszeket meghallhassam, ugyanis mindennek hangja van. Ezen kívül semmit nem hagyok elöl, ami Kittiben kárt tehetne, amit lenyelhetne. Bár játszóterezni – míg nem beszél – egyedül nem merek vele, sétálni gond nélkül tudunk. Én a fehér bottal megyek, Kitti pedig szorosan fogja a kezem, tudja, hogy mellettem nem szaladgálhat el – sorolja.
A kislány rajong édesapjáért, a gondtalan kisgyerekek életét éli, semmiben nem szenved hiányt. Viktor pedig egy percig sem érzi tehernek a helyzetet. Egyedül a munkáját nehéz összeegyeztetnie az apasággal, hiszen minél több időt szeretne kislányával tölteni.

– Sokan sajnálnak minket, de nincs miért, mindent meg tudunk oldani – mondja határozottan a férfi, aki csupán azt fájlalja, hogy sosem láthatja meg, hogy néz ki Kitti.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.