Tart a titkolózás az ételmérgezés-ügyben

Tart a titkolózás az ételmérgezés-ügyben

ételmérgezés
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 08. 14:30
Bors

258 gyerek tömeges ételmérgezéséről adott hírt a sajtó, még május elején, az óbudai Béres József iskolában történtek után.

Az illetékes kormányhivatal vizsgálatot indított, az étkezést biztosító HunGast pedig közleményt adott ki, mely szerint mindent rendben talált a saját belső ellenőrzésük. A III. kerület alpolgármestere, Puskás Péter akkor azt nyilatkozta, a későbbiekben, ha tisztázódott az ügy, megteszi a kellő lépéseket. Nos, azóta jogerősen is bebizonyosodott, hogy ételmérgezés történt Óbudán.

A Pest Megyei Kormányhivatal megerősítette, hogy a másodfokú hatóság helybenhagyta az elsőfokú döntést, ami kimondta, hogy súlyosan hibázott a György Tamás által jegyzett HunGast csoporthoz tartozó Gyermekmenza Kft., amely a diákoknak olyan ebédet főzött, hogy attól tömegesen megbetegedtek.

A Pest Megyei Kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági, növény- és talajvédelmi főosztálya közölte: megállapíttották, hogy a főzőkonyhában elkészített hús nem kapott kellő mértékű és idejű hőkezelést, vagyis nem sütötték át eléggé.

A kerület sajtóosztálya szerint számukra a legfontosabb, hogy a gyermekek elégedettek legyenek az étellel és jóízűen fogyasszák azt, hozzájuk nem érkezett semmilyen panasz, sőt, jók a visszajelzések.

Majd azzal zárták közleményüket: „Részünkről lezártnak tekintjük az ügyet. Óbuda-Békásmegyer Polgármesteri Hivatala saját hatáskörében megtette a szükséges intézkedéseket.” 

Hogy mik lehetnek ezek a lépések, nem tudni. Az önkormányzat és a cég közötti szerződés lehetővé tesz rendkívüli felmondást, ha a szolgáltató az illetékes hatóság által megállapítottan a közegészségügyi előírásokat megszegi, (...) és a számára előírt helyesbítő tevékenységeket határidőre nem javítja ki.”

Az ételmérgezés kimerítheti ennek fogalmát, s nem tudni, mit javított ki a cég. Különös, hogy a HunGast először a hatóság vizsgálatában keresett hibát, mert az nem megalapozott - ami azóta már jogerőre emelkedett... Kérdés: kinek az érdekeit védi a III. kerületi önkormányzat?

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.