Legfőképpen pedig az állatok szerelmese. A repülés mellett az volt a másik gyerekkori álma, hogy állatorvos lesz.
– A maléves évek után dolgozhattam a Fővárosi Állatkertben, onnan a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi karára hívtak. Az egzotikusállat- és vadegészségügyi tanszéken állatorvosi asszisztensként vehettem részt az általam nagyra becsült Pazár Péter „papagájdoktor” munkájában – meséli a Borsnak.
Azt mondja, mindkét feladat egy-egy lépéssel közelebb vitte az álmaihoz. – Az ott eltöltött idő alatt kiforrtak azok a gondolatok, amikkel ma már hivatásszerűen foglalkozhatok egy alapítványon keresztül. Főként ember és állat kapcsolata érdekel, ezt szeretném vizsgálni, összegyűjtve azokat az embereket, akikkel együtt lehet dolgozni ezen a témán.
Ildikó tíz éve elvált, de – mint fogalmaz – harmonikus a magánélete, és mára az apró élőlények lettek a gyermekei. – Valószínűleg ezt szánta nekem a sors. Jelenleg két kutya, hét macska, három tengerimalac, egy csincsilla és egy papagáj a társam. Később, ha sikerül, egy menhelyet is létrehoznék – mondja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.