A Kádár-korba utazhatunk László kisautóival

A Kádár-korba utazhatunk László kisautóival

modell
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 01. 10:30
Ritkaságszámba menő modellgyűjteményt hozott össze az évek során László. A budapesti férfi nagy rajongója a régi járműveknek, készíti és vásárolja is kicsinyített változatukat.
R.K.

Kollekcióját elsősorban magyar gyártású miniatűrök alkotják, amelyek negyvenháromszor kisebbek a valóságosnál.

– A modellek iránti szerelem egy Lada megvásárlásával kezdődött, igazán azonban csak tíz-tizenkét évesen kezdtem el velük komolyan foglalkozni – meséli.

A gyűjteménye jelenleg körülbelül nyolcszáz darabot számlál, amelyeknek nem egyszerű feladat odahaza helyet szorítani. László emellett terepasztalokkal is foglalkozik, ezek közül sokat saját maga rak össze. A három és fél méter hosszú Lánchídra a legbüszkébb.

A gyűjtemény jelentős részében a hetvenes-nyolcvanas évek Magyarországa köszön vissza. A szocialista évtizedekre Ikarusok, Volgák, Ladák és Trabantok emlékeztetnek. Emellett van villamos, troli, rendőrautó és mentő is a modellek között.

László szívéhez egy Rába tűzoltóautó áll leginkább közel, a legdrágább darab pedig egy általa készített Rába nyergesvontató a Hungarocamion flottájából. Utóbbi több száz ezer forintot is megér, az egész gyűjtemény értékét pedig körülbelül 10 millió forintra becsüli. A megszállott gyűjtő tervei között szerepel, hogy a közeljövőben közkinccsé teszi a modelljeit.

– Szeretnék egy kiállítást nyitni a belvárosban, ahol bárki megnézheti őket. A gyűjteményből nem adok el, de tervezek egy kisebb boltot, ahol foglalkozhatnék értékesítéssel is.      

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.