Aktuális

Mennyibe kerül egy fesztiválon szórakozni? Kiszámoltuk!

Sz. B.

Létrehozva: 2016.07.10.

A nyár beköszöntével fesztiválokon bulizik a magyar tizen-huszonéves korosztály. Na de miből finanszírozzák maguknak a napokig tartó dinom-dánomot? A Bors kiszámolta: átlagosan százezer forintba kerül egy főnek az ötnapos buli. Ennyi pénzt pedig csak kevés család képes kigazdálkodni.

Forrás: MTI

Hónapok óta spórolnak

Gömörei Bernadett és barátja lecsúsztak az úgynevezett early birdös, elővételes jegyekről, ezért az ötnapos bérletükért 47 ezer helyett 54 ezer forintot kellett kifizetniük fejenként, pedig már januárban megvolt a félretett pénz.

– Én a fizetésem egy részét raktam el már év elején, és ahhoz nem nyúltam hozzá – mondta el a Borsnak a 23 éves Gömörei Bernadett, aki friss diplomásként egy banknál dolgozik irodistaként.

Neki sokat segít a spórolásban, hogy barátja egy gavallér, és a koncertek alatt meghívja.

– Egyébként költőpénznek harmincezer forintot szántam. Az a lényeg, hogy be tudd osztani, én napi ötezret töltök fel a fesztiválkártyára – árulta el a fesztiválozó, aki rizst és fasírtot hozott otthonról, a fesztiválon belül ugyanis nem tanácsos egy koncert utáni életmentő hot-dognál többre áldozni.

Euróból könnyebb

A négy barátnő Szlovákiából autózott Zamárdiig, nekik ez az első fesztiváljuk, így minden pénzt megér.

– Pozsonyhoz képest itt nem drága az étel, ital – kezdte a 24 esztendős Ferencz Michaela. – Hatvan euró volt az útiköltség, 120 euró a két napra a jegy fejenként – összegezte a lány, ami átszámolva fejenként körülbelül negyvenezer forintot jelent eddig.

– Mi a szálláson spóroltunk, kempingben alszunk. Napi harminc eurót szántunk bulizásra – mondta az office managerként dolgozó Michaela, aki élete legnagyobb bulijának fogja fel a Balaton Soundot.

Tonhalkonzerv reggelire

A srácok Győrből utaztak a Balatonhoz.

Hevesi Kriszta szexuálpszichológus 10 tanácsa

  1. Ez a te időd, élvezd minden percét!
  2. Légy nyitott az emberek felé, tegyél szert új barátságokra, emlékekre!
  3. Tedd el a mobilodat – éld meg inkább a pillanatot!
  4. Mosolyogj sokat! Ez a te hangulatodra is visszahat.
  5. Ne feküdj hangyabolyba!
  6. A biztonságos szex szabályait(óvszerhasználat) tartsd be!
  7. Az izgalmas helyszínválasztás ne azt jelentse, hogy a baleseti sebészeten végzitek!
  8. Becsüld és tiszteld a másikat – akkor is, ha csak egy éjszakára kaptad!
  9. Egy-két pohár bor oldja a gátlásokat. Több alkohol megemeli ugyan a vágyat, de tönkreteheti az együttlétet!
  10. Vigyázz az italodra, nehogy belekeverjenek valamit, a droghasználatot pedig mellőzd!

Márk állítólag tavaly nyáron izzadta össze a bérlet árát, de a többiek kétkedve fogadták a szavait. Volt, aki férfiasan bevallotta: anyu adott pénzt a jegyre. Barbi a 18. születésnapjára kapott pénzből és a karácsonyiból rakta össze a fesztiválra valót. Kérdés, hogy a szülők mit szólnak ahhoz, hogy a lányuk a Balaton Soundon költi el az összes zsebpénzét?

– Inkább csak féltenek minket, hogy bajunk ne essen, de igyekszünk vigyázni egymásra – mondta Barbi, neki sike­rült baráti áron, napi ezer forintért szál­lást találnia, a többiek kempingben al­szanak.

– Úgy tudunk spórolni, hogy kint alapozunk, és a kocsiban bulizunk a koncert előtt. Illetve otthonról hozott tonhalkonzervvel indítom a napot – avatta be a Borsot Olivér a napi rutinba. Ők a Mexx segítségével diákjegyet vettek 54 ezerért. A fröccsöt drágállják, viszont a 630 forintos korsó csapolt sört elfogadható árnak tartják.

Kárász Robi lánya pultozik

A TV2 műsorvezetője rutinos apukaként már az elején lefektetett néhány szabályt, így ma már nem kell aggódnia, amikor a tizenkilenc éves lánya, Anna fesztiválozni indul.

–  Nálunk vannak alapvető szabályok, amiket az elején megbeszéltünk az ivás és ismerkedés terén, ráadásul a belépőre is ő keresi meg a pénzt. Nem olcsó egy ilyen fesztivál, így azt gondolom, hogy ennyi idősen már belefér, hogy ő finanszírozza magának. A lányom nyaranta egy budai cukrászdában dolgozik felszolgálóként és pultosként, ezekután pedig úgy gondolom, ha összespórolta a fesztiválra a pénzt, akkor igenis menjen, és érezze jól magát! 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek