Megszerette a falu a vodkás Františeket

Megszerette a falu a vodkás Františeket

vodka
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 11. 10:30
<p>Két és fél esztendőn át rejtőzködött Levélen H. František, akit Szlovákiában nyolc év börtönre ítéltek kábítószerrel visszaélés miatt. Elszökött Pozsonyból, és beköltözött sógornőjéhez a magyarországi faluban, ahol mindennap a sarki presszóba járt múlatni az időt.</p>
Gergály Judith

Mindig előre köszönt a levélieknek a pozsonyi H. František, aki szerelembe esett szállásadó sógornőjével. A Bors otthon találta a férfi „anyósát”. Az asszony állítja: nem tudták, hogy körözés alatt áll. Egyik délután aztán kommandósok érkeztek a Petőfi utcai házhoz, átugrottak a kerítésen, és bilincsbe verve elvitték a szlovákot.

Most mi lesz a készlettel?

František testvére volt a lányom férje. Fivére halála után jött ide, azt mondta, néhány hétig szeretne itt lakni, aztán ebből két és fél év lett. Nagyon rendes volt velünk, segített a ház körül. Azt tud­tuk, hogy korábban ült már börtönben kisebb lopások miatt, de arról nem beszélt, hogy körözik – mondja Annus.

František igyekezett beilleszkedni a Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom között fekvő faluban. Mindenkivel jóban volt, kerülte a bajt. Ha nem otthon volt, a sarki kocsmában üldögélt.

– Jókedvű volt, nem kötekedett, nem balhézott. Mindennap vodkát kért, az volt a kedvence – meséli a kocsmáros, aki szimpatikus fickónak tartja Františeket. Most bánkódik is, hogy a vodkakészlet az állandó fogyasztó híján a nyakán marad.

Ajándékokat hozott

A férfi csak keveset tud magyarul, de azért szívesen beszélgetett a fociról, a nőkről. Valójában ugyanakkor senkinek sem nyílt meg. Ügyelt arra, hogy senkivel se legyen konfliktusa, és ne hívja fel magára a figyelmet semmivel. Soha nem beszélt a múltjáról, arról, hogy honnan jött és mivel foglalkozott.

– Mindig azt mondta, egy pozsonyi pizzériában dolgozik, és holnap is oda megy, de másnap újra itt ült, nem ment sehová. Alkalmi munkákat vállalt a faluban és Szlovákiában – fűzi hozzá egy vendég.

Ha visszajött, mindenkinek ajándékokat hozott, kinek kést, másnak szemüveget. A közösségi élet is fontos volt számára, például a születésnapján szendvicsekkel lepte meg a presszó vendégeit, és mindenkit meghívott néhány körre.

Pechje volt

Talán ki sem tudódik soha, hogy európai elfogatóparancs van ellene érvényben, ha nem történik a közelben egy betörés. A szemtanúk ugyanis egy kopasz, rövidnadrágos, papucsos férfit láttak elmenekülni a helyszínről. František pedig pont így néz ki, és vesztére arra is járt aznap este. A rendőrök igazoltatták, így derült ki, hogy egy ideje körözik a hatóságok. Múlt kedden fogták el a kommandósok, jelenleg kiadatási őrizetben van.

Párja és annak édesanyja azt mondja: ezután is támogatják. Nem tudják, mivel vádolják Františeket, de bármit tett, a börtönévek után is várják haza.

Kapcsolódó jegyzetünk itt olvasható.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.