Felismeri ezeket az embereket? Félmilliót kaphat érte

Felismeri ezeket az embereket? Félmilliót kaphat érte

jutalom
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 26. 19:30
A lakosság segítségét kéri a rendőrség egy Mikepércsi betöréses eset kapcsán. Félmillió forint jár a nyomravezetőnek.
Bors

2015. november 17-én 0 óra 55 perc körül egy Mikepércs felől közlekedő sötét E39-es BMW állt meg egy debreceni drogéria előtt. A gépkocsiból kiszállt két, arcukat maszkkal eltakaró férfi, akik egy darabig baltéval próbálták betörni a bejárati ajtó üvegét, de mivel az ellenállt, végül nekitolattak - írja a Police.hu.

A két férfi nyakukba akasztott, nagyméretű, merevítővel ellátott zsákokba pakolta a parfümöket a polcokról, majd elhajtottak.

Az elkövetőkről a biztonsági kamera felvételt készített. A rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekménnyel összefüggésben információval rendelkezik, hívja a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett, tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

A főkapitányság vezetője nettó 500 000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki. A díjat az kaphatja meg, aki az elkövetőkkel kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelyek segítségével azonosíthatóak és az eljárás során is megosztja információit. 

Szükség esetén a hatóság biztosítja a tanú védelmét.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.