Egyik buszsofőr sem vette fel a kerekesszékest

Egyik buszsofőr sem vette fel a kerekesszékest

kerekesszékes
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 20. 05:20
Értetlenül áll Natália a velük történt megaláztatás előtt. Kerekesszékes férjével és kislányával Dunakeszin laknak. Július 10-én, vasárnap tömegközlekedéssel bejöttek Budapestre, a XV. kerületbe. Az idevezető úton semmi különös nem történt velük, nem úgy hazafelé.
Huszti Zoltán

– Férjemmel, aki négy kerekű elektromos kerekesszékkel közlekedik és kislányunkkal a 196-os buszra várakoztunk a Bánkút utcában, a Rákospalotai köztemető megállóban – emlékezett Szőcs Gergelyné. – A Fóti úthoz szerettünk volna visszajutni. 18.47-kor megérkezett a busz. Jeleztem a buszsofőrnek, hogy szeretnénk felszállni, hajtsa le a rámpát. A sofőr megtagadta a segítségnyújtást. Kormányrendeletre hivatkozott, miszerint nem szállíthat elektromos kerekesszékes személyt, mert az megterheli a buszt és balesetveszélyes. Amikor a menetrend szerinti következő járat is hasonlókra hivatkozva továbbhajtott, ötéves kislányom, Anna elsírta magát. Tehetetlenül álltunk a megállóban, majd felhívtuk a mozgássérülteket szállító szolgálatot. A kiérkező vezető megszánt minket, és baráti áron az egyébként hét-nyolcezer forintos útiköltség helyett kétezer forintért hazahozott minket – mondta a Borsnak Natália, a feleség.

Megkérdeztük a Budapesti Közlekedési Központot (BKK), hogy valóban létezik-e ilyen kormányrendelet, amire a sofőrök hivatkoztak. Válaszukból kiderült, hogy kormányrendelet nem szabályozza részletesen a fogyatékkal élő vagy csökkent mozgásképességű személy kerekes-székének és egyéb mozgást segítő eszközének szállíthatóságát. A BKK továbbá közölte, hogy a közelmúltban kezdeményezésükre egyeztetést tartottak a mozgássérültek képviseletét ellátó szervezetek, illetve a közlekedési szolgáltatók. A közlekedési cég részletesen kidolgozza az elektromos mozgássegítő eszközökkel való közlekedés szabályrendszerét. A sofőrök ellen nem indult a cégen belül eljárás.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.