A legsúlyosabb börtönbüntetést, kilenc év elzárást a kamikaze testvérére, Karim Mohamed-Aggadra szabta ki a bíróság.
A Strasbourgban felnőtt gyerekkori baráti társaság 2013 decembere és 2014 áprilisa között járt Szíriában. Többségük rövid tartózkodás után hazatért Franciaországba.
A Szíriában maradt Aggad hét, 23 és 27 év közötti társát 2014 májusában letartóztatták, s az ügyészség terrorizmussal kapcsolatos bűnszövetkezetben való részvétel gyanúja miatt emelt vádat ellenük.
„Valószínűleg fellebbezünk" – mondta az ítélethirdetést követően, Francoise Cotta, Karim Mohamed-Aggad ügyvédje. Szerinte a bíróság félelemkeltő ítéletet hozott egy olyan országban, amely jelenleg fél, s a potenciális veszélyt, nem pedig egy elkövetett bűncselekményt ítélt meg.
Szíria
Az egy hónappal ezelőtt lefolytatott per során a vádlottak padján két külön csoport volt megfigyelhető. Az egyikhez négy, hosszú szakállas, jókedvű férfi tartozott, a másik három, megborotvált, összetört fiatal mindent megtett, hogy neve ne kerülhessen összefüggésbe a párizsi merényletekkel.
Valamennyien 2013. december 17-én Frankfurtból indultak repülővel Törökországba, ahonnan továbbutaztak Szíriába, Aleppó környékére. A csoportból ketten – egy testvérpár, Mourad és Yassine Boudjellal – az iszlamista harcokban meghaltak.
Az eddig büntetlen előéletű strasbourgi fiatalokat a közösségi oldalakon a francia dzsihadisták egyik legismertebb toborzója, Mourad Fares szervezte be fegyveres harcokba, aki azóta börtönbe került Franciaországban.
Humanitárius célból mentek, nem akartak terroristák lenni
Jóval azelőtt, hogy Fouad Mohamed-Aggadot azonosították volna a párizsi merényletek egyik elkövetőjeként, a gyanúsítottak az első meghallgatásukon azt állították, hogy humanitárius célból mentek Szíriába, illetve, hogy a szíriai rezsim ellen harcoljanak, de nem akartak dzsihadisták lenni. Az ügyészség viszont azzal vádolta őket, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet soraiban harcoltak.
A nyomozás során mindegyikük azt mondta, hogy elborzasztotta őket mindaz a szörnyűség, amelyet Szíriában láttak, úgy érezték, hogy „vérengző őrültek” csapdájába estek, ezért 2014 februárjától kezdve egymás után mindegyikük inkább hazatért Franciaországba. Az egyik vádlott elmondása szerint Fouad Mohamed-Aggad viszont „teljesen megőrült”, s beállt harcolni a szélsőségesek közé.
A vádlottak kiképzést is kaptak Szíriában, de többen azt is tagadták, hogy fegyvert fogtak. Egyesek viszont elismerték, hogy lőttek gépkarabéllyal, de állításuk szerint csak a kiképzéseken, harcban nem vettek részt. A hatóságok által lefoglalt felvételeken viszont büszkén pózolnak háborús fegyverekkel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.