Bicikliről álmodik a kínok között élő Regina

Bicikliről álmodik a kínok között élő Regina

gerincműtét
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 03. 10:30
Nem adja föl a harcot Balogh Regina. A csinos, törékeny, 21 éves lány gerincferdülésének szövődményei miatt került súlyos állapotba.
Bors

Hat súlyos műtéten van túl Regina, akinek gerincébe fémlemezeket ültettek, csigolyáiból és bordájából többet ki kellet operálni, hogy életben maradjon. A hátába operált lemezek átszúrták a bőrét, utolsó műtétje után rekeszizomsérvet kapott.

A fiatal lánynak így a hétköznapi, másnak természetes mozdulatok is elképesztő megpróbáltatásokkal járnak. Regi mégsem adja fel: harcol azért, hogy normális életet élhessen, sorozatos hiányzásai ellenére iskolába jár, keményen tanul, varrónőnek készül, pedig a varrógépet sem emelheti meg. Sokszor fájdalmak között üli végig az órákat, de tudja: szakmát kell szereznie. Ennek ellenére még egy alapvető, húszezer forintos családi pótlékot is megvontak tőle. Édesanyja, Lenke azonban nem hagyta annyiban. Februárban írtunk kálváriájáról. Cikkünk nyomán szerencsére újra megkapta Regi a támogatást.

– Nagyon örülünk neki, boldogok vagyunk, visszaadta Regina önbecsülését – meséli a Borsnak az anya, Lenke. Regina azóta már nyári gyakorlatát végzi, a nyarat is végigdolgozza, ezért utolsó, hetedik műtétjét későbbi időpontra teszik. 
– Na­gyon jól veszi az akadályokat, elképesztően erős lány, de egy súlyos műtét még vár rá – mondja az anya. Reginának egy kívánsága van, hogy végre újra biciklizhessen.
– A kerékpárt már nem tudna hajtani, elektromos biciklire pedig nincs pénzünk. Rokkantnyugdíjas vagyok, nem tudok olyan sokat dolgozni, hogy előteremtsem az árát – magyarázza Lenke.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.