380 embert engedett az ágyába ez a házaspár

380 embert engedett az ágyába ez a házaspár

18+
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 23. 23:00
Bors

Talán több ezer dollárral lehetne gazdagabb Rebecca és férje, ha az első alkalommal jobban odafigyelnek, amikor bevállalták a kukkolós szexet. Az amerikai asszony a Womenshealth magazinnak beszélt arról, hogy az internet segítségével, hogyan javult meg a szexuális élete. 

– A legtöbb emberbe azt nevelik, hogy a testünket szégyellni kell, főleg, ha nem tökéletes - kezdte történetét az asszony, akinek a házasságába áttörést hozott, amikor rátalált egy olyan oldalra, ahová bárki regisztrálhat és az otthoni kamerája segítségével megörökítheti maszturbálását vagy azt, ahogy a párját kényezteti. 

– Egy héten át csak nézelődtünk a férjemmel. És nem tagadom, beindította a vágyainkat. Az egyik alkalommal azonban azt mondta a párom: „Azt akarom, hogy az egész világ lássa, ahogy szexelünk” - mesélte Rebecca, aki vonakodás nélkül beleegyezett.

– Fogalmunk sem volt, hogy kell jó szögbe állítani a kamerát, milyen fényviszonyokra van szükség, csak csináltuk a nappalikban. A kommentelők pedig biztattak minket. Tetszett nekik, amit láttak, és dicsértek bennünket - büszkélkedett az asszony, akinek nyilvános házaséletét 380 felhasználó követte élőben, így mindössze csak 8 dollárt kerestek, de ő ezt egyáltalán nem bánja, hiszen az ő esetükben nem a pénz, hanem a magamutogatás kiélése a fontos. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.