Új álomgyárat épít Cruise egyháza

Új álomgyárat épít Cruise egyháza

szcientológia
PUBLIKÁLÁS: 2016. június 22. 22:00
Bors

Látványos ünnepséggel avatták fel a Scientology Media Productions film- és tévéstúdióját. A többszintes, csúcstechnológiával készült médiakomplexum megnyitóján az egyház vezetője, David Miscavige intézett buzdító beszédet a megjelent közel tízezer fős közönséghez.

A hollywoodi filmstúdió nem titkolt rendeltetése, hogy segítségével még több hívet toborozzanak a vallási közösségnek. Az új álomgyárban tévés és rádiós adások mellett nagy költségvetésű – nyilvánvalóan Tom Cruise nevével fémjelzett – mozikat gyártanak majd, sőt az egyház magazinját is ott fogják készíteni. A folyamatos globális kommunikáció jegyében éjjel-nappal fogják sugározni a „szcientológus CNN-ként” aposztrofált híradó műsorát. 

– Történelmi nap a mai. Pontosan ez volt szellemi vezetőnk, L. Ron Hubbard szándéka: megosztani a bölcsességet másokkal. Ha nem te írod a saját történeted, hát más megteszi, épp ezért mostantól mi írjuk a saját történetünket, ahogy még egyetlen vallás sem tette ezt soha a világtörténelemben, innen, a központból – hangzott el Miscavige beszédében.
Az épületegyüttest még 1912-ben építették, az öt évig tartó renoválás ötvenmillió dollárt, azaz közel 14 milliárd forintot kóstált.

– A fiatalok napi tíz órát szörföznek az interneten átlagosan, és nagyjából öt másodpercenként keres rá valaki az „élet értelme” kifejezésre. Az SMP min­den erejét arra fogja használni, hogy választ adjon az eh­hez hasonló kérdésekre – dekla­rálta a karizmatikus vezető.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.