Romlott, állatoknak szánt ételt árult szegényeknek egy mezőtárkányi férfi

Romlott, állatoknak szánt ételt árult szegényeknek egy mezőtárkányi férfi

Heves megye
PUBLIKÁLÁS: 2016. június 07. 12:10
MTI

Vádat emeltek egy 36 éves mezőtárkányi férfival szemben, aki adományként kapott, lejárt szavatosságú, elhagyott állatoknak szánt élelmiszereket adott el a falujában lakó kispénzű embereknek - közölte a Heves megyei főügyész kedden az MTI-vel.

Szalóki Zoltán tájékoztatása szerint a büntetett előéletű vádlott helyi jogvédőnek vallotta magát. Egy mezőtárkányi jogvédő szervezet nevében még 2012-ben arra szerződött egy állatvédő alapítvánnyal, hogy a szervezetüknek adományozott, emberi fogyasztásra már alkalmatlan termékeket az állatmenhelyre szállítja, az ott tartott kutyák és macskák etetése céljából.

Ez alapján több magyarországi üzletlánccal is partneri viszonyt létesített, amelynek keretében a kereskedelmi egységek jóhiszeműen két éven keresztül biztosítottak neki a boltokban már el nem adható, lejárt szavatosságú élelmiszereket.

Ezeket azonban a férfi rendszerint nem az alapítványi állatmenhelyre szállította, hanem részben a saját állataival etette meg, részben pedig a lakóhelyén élő szegényeknek adta el, elhallgatva előlük az áru eredetét és minőségét.

Miután a vevők a megvásárolt termékek szaga és állaga alapján észlelték, hogy azok emberi fogyasztásra alkalmatlanok, visszavitték a vádlottnak az árut, de ő ezt ismét romlottra cserélte ki.

A férfit üzletszerűen elkövetett ártalmas közfogyasztási cikkel visszaélés bűntettével vádolják, amely három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság végrehajtandó börtönbüntetést, emellett pénzbüntetést szabjon ki, és határozott időre tiltsa el a közügyek gyakorlásától a férfit, valamint rendelje el a korábbi, egyéves felfüggesztett börtönbüntetésének a végrehajtását is - olvasható a közleményben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.