Aktuális

Kalapáccsal estek neki a világ legnagyobb üveghídjának

Bors

Létrehozva: 2016.06.16.

Pedig még fel sem avatták.

Júliusban adják át a világ leghosszabb és legmagasabb üveghídját a kínai Zhangjiajie Grand Kanyonban, az építői pedig mindenkit meg akarnak győzni arról, hogy teljesen biztonságos.

Nem véletlenül, tavaly szeptemberben a Jüntaj-hegységben megépített 400 méteres kilátó üvegpadlója megrepedt, miközben turisták sétáltak rajta.

A zhangjiajiei építők ezért most meghívták a BBC riporterét, Dan Simmonst, hogy csináljon egy biztonsági tesztet a hídon.

A teszten Simmons egy üvegpanelen áll, pont egy olyanon, mint amit a hídba beleépítettek, és egy hatalmas kalapáccsal próbálja betörni azt. Már az első ütés után félelemkeltően megrepedt az üveg, igaz, csak legfelső réteg, a másik kettőnek nem esett baja, így teljesen biztonságos volt utána is rajta állni.

A híd két, egymástól 430 méterre fekvő szikla között vezet át 300 méter magasságban. Ezzel már több világrekordot is megdöntött, pedig még át sem adták hivatalosan.

A gyönyörű építményt egy izraeli építész, Haim Dotan tervezte, és egyszerre 800 ember tartózkodhat rajta. Úgy tervezik, hogy divatbemutató kifutójaként és bungee jumping indulópontjaként is használják majd.

Ön át merne rajta gyalogolni?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek