Felesége vallott: nőverő volt az orlandói mészáros - videó

Felesége vallott: nőverő volt az orlandói mészáros - videó

mészárlás
PUBLIKÁLÁS: 2016. június 13. 14:10
<p>Vasárnap hajnalban brutális vérengzést rendezett egy iszlamista egy melegbárban. Omar Szaddiki Mateen 50 emberrel végzett és további félszázat megsebesített. </p>
Bors

A férfiról - akit még aznap azonosítottak - azóta kiderült, a világ egyik legnagyobb őrző-védő cégének, a G4S-nek volt az alkalmazottja. Noha az FBI is szemmel tartotta, még a múlt héten is két lőfegyvert vehetett magának teljesen legálisan.

Hétfőn sajtótájékoztatót tartott Mateen volt felesége, Sitora Yusifiy, aki négy hónapot bírt ki a brutális gyilkos mellett. A nő elmondta, ez idő alatt a férfi többször megverte őt, és az asszony családjának gyakorlatilag ki kellett menekítenie őt férje karmai közül - írja a Guardian. „Nem engedte, hogy a családommal beszéljek, gyakorlatilag túszként tartott fogva” - nyilatkozta.

„Egy pár hónappal az esküvő után már láttam rajta, hogy instabil, bipoláris és nagyon gyorsan dühbe gurult. Hirtelen elkezdtem aggódni a biztonságomért. Gyakran veszekedett a szüleivel is, de mivel tulajdonképpen én voltam az egyetlen ember az életében, az erőszak nagy része felém irányult akkoriban” - emlékezett.

Sitoráak végül 2011-ben sikerült elválnia. Hosszú évek óta nem hallott exéről, a hétvégi mészárlásokról szóló tudósításokat nézve azonban valósággal sokkot kapott - tette hozzá.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.