– Éreztem, hogy kicsúszik a lábam alól a talaj, és esek egy hatalmasat. Fájt a jobb kezem, és nem tudtam lábra állni. Sírni kezdtem – mesélte az a 21éves diáklány a Borsnak, aki jegy nélkül utazott, a BKK egyik ellenőre pedig elgáncsolva próbálta az útját állni. A történet országos botránnyá dagadt, olvasóink többsége úgy vélekedik: megengedhetetlen ez a fajta viselkedés.
„Ha elgáncsolta, az indokolatlan önkényes erőszak, tehát csoportosan elkövetett garázdaság” – véli egyikük.
Mások hasonló túlkapásokról számoltak be:
„Egyszer én is siettem. Mutattam a bérletem, mire a nő elkapta a csuklóm, és megszorította. Én rákiabáltam, hogy ha nem enged el, rendőrt hívok.”
„A barátnőmet lekurvázták, és elvették tőle a tízdarabos tömbjegyet, mert nem időben lyukasztott.”
Persze volt, aki megjegyezte, az éremnek két oldala van, hiszen a lány bliccelt: „Azt nem értem, hogy miért mindig az az áldozat, aki szabályt szegett?”
Az igazság valahol a kettő közt lehet: „Jegyet kell venni! Ez tény. Amit az ellenőr tett, arra viszont nincs mentség!”
Két kérdés vetődött fel: mit tehet az ellenőr az utassal, illetve milyen feltételeknek kell megfelelni a BKK munkatársainak?
„A jegyellenőröknek nincs lehetőségük arra, hogy a jogosulatlanul utazó utasokat szóbeli felszólításon kívül más eszközzel visszatartsák. Fizikailag csak akkor érhetnek az utashoz, ha az megérintette őket, vagy a személyi biztonságukat veszélyezteti, valamint bűncselekmény észlelésekor” – felelte a BKK, és azt is megtudtuk: érettségi és erkölcsi bizonyítvány kell a jelentkezőknek, akiket többlépcsős felvételi interjúk után orvosi és pszichológiai vizsgálatoknak is alávetnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.