Indiaiak keveredtek balhéba egy belvárosi szórakozóhelyen

Indiaiak keveredtek balhéba egy belvárosi szórakozóhelyen

indiai
PUBLIKÁLÁS: 2016. május 15. 05:10
<p>Két helyen is kisebb balhé volt a budapesti bulinegyedben szombatra virradó éjjel – értesült a Bors.</p>
Bors

„Az egyik Nagymező utcai, ismert szórakozóhelyen pakisztáni fiatalok szólalkoztak össze és támadtak rá magyar fiatalokra” – írta nekünk egyik olvasónk, aki úgy hallotta: sérülések is történtek, és a verekedők részegek voltak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság csak részben erősítette meg az információt. Tájékoztatásuk szerint szombat hajnali fél öt tájban egy Nagymező utcai szórakozóhelyen kitört verekedésről érkezett bejelentés a rendőrségre. A helyszínre érkező járőröknek viszont a hely alkalmazottai azt mondták, hogy semmi ilyesmi nem történt. A rendőrök három külföldi férfit akartak igazoltatni. Miután nem volt náluk semmilyen fényképes igazolvány, a szállodába kísérték őket, ahol útlevelükkel igazolták személyazonosságukat és jogszerű magyarországi tartózkodásukat.

Úgy tűnik tehát, ha volt is verekedés, a járőrők kiérkezésére elcsitultak a kedélyek, és a rendőrség sérültekről sem számolt be a Borsnak. Úgy tudjuk egyébként, hogy a külföldi állampolgárok nem pakisztániak, hanem indiai származású brit állampolgárok voltak.

Információink szerint egyébként a Nagymező utcához közeli Hajós utcában, egy másik szórakozóhelyen csaknem azonos időben történt egy másik incidens. Ott két magyar verekedett össze, egyikük könnyebben megsérült. Egy embert előállítottak, ellene garázdaság miatt indult eljárás. Feltehetően ezt a két esetet keverhette össze a környéken tartózkodó informátorunk.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.