Nem mindennapi bírói döntés született az angliai Wirral városának tárgyalótermében: noha a 19 éves vádlott ellen kiskorú megerőszakolása volt a vád, végül mégsem kellett börtönbe vonulnia. A bíró ugyanis úgy gondolta: ez az az eset, amikor jóval több húzódik meg a dolgok mögött, mint ami a vádiratból kiolvasható.
Kieran Dalton 18 éves volt, amikor a Facebookon megismerkedett egy lánnyal. Egy idő után személyesen is találkoztak, és az egyik randijuk alkalmával lefeküdtek. A lány mindaddig állította: 16 éves. Csak az aktus után merte bevallani: még általános iskolába jár, nincs 13 sem.
A történtek azután jutottak a hatóságok tudomására, hogy a lány felkeresett egy nőgyógyászati klinikát. Noha nem akart feljelentést tenni - sőt, kiállt a fiú mellett, hangsúlyozva, hogy a szex mindkettejük beleegyezésével történt - a törvény betűje szerint, mivel kiskorú, a fiú pedig 18, mindez nemi erőszaknak minősül.
Alan Conrad bíró azzal magyarázta szokatlan ítéletét, hogy Daltont nem látja ragadozó pedofilnak, a bírói gyakorlat pedig megengedi, hogy kivételes esetekben börtönbüntetés helyett más, alternatív ítéletet hozzon: így a fiú, aki meg volt róla győződve, hogy egy 16 éves lánnyal fekszik le, végül két év felfüggesztettet kapott, valamint rehabilitációra kötelezték - írja a Mirror.
Dalton egyébként úgy nyilatkozott a bíróság előtt, hogy szabályosan rosszul lett, amikor megtudta, partnere mennyi idős valójában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.