Hiába az elsőfokú ítélet, Orbán nem kér bocsánatot Gyurcsánytól

Hiába az elsőfokú ítélet, Orbán nem kér bocsánatot Gyurcsánytól

Orbán Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2016. május 24. 09:30
M. R.

Fellebbezett Orbán Viktor miniszterelnök abban a perben, amelyet Gyurcsány Ferenc volt kormányfő cége indított ellene. A miniszterelnök sajtóirodája megerősítette a Bors értesülését. Első fokon bocsánatkérésre kötelezték Orbánt.

Nem volt még példa arra, hogy hivatalban lévő kormányfőről kimondta volna a bíróság: hazudott, és emiatt bocsánatot kell kérnie – mondta a Borsnak Gyurcsány Ferenc, akinek cége, az Altus Zrt. tavaly perelte be Orbán Viktort. 

A miniszterelnök ugyanis Strasbourgban, egy újságírói kérdésre azt állította: az Altus pártcélokra – azaz Gyurcsány pártja, a DK céljaira – használja az Európai Bizottságtól elnyert pályázati pénzeket, amelyet üzleti támogatásnak álcáznak. Csakhogy állításai az elsőfokú bíróság előtt nem állták meg a helyüket. Gyurcsány elmondta: Orbán védői úgy érveltek, a miniszterelnök csak véleményt fogalmazott meg, nem tényeket állított. A bíróság meg is fogalmazta azt a kétmondatos közleményt, amelyet Orbánnak nyilvánosságra kell hoznia, ebben sajnálkozását kell kifejeznie. 

Gyurcsány szerint legkorábban jövő tavasszal lehet jogerős ítélet az ügyben. A politikusnak köztudottan kritikus a véleménye Orbánról, de nem gondolja, hogy a kormányfő egy számára hátrányos jogerős ítéletet nem hajtana végre. Gyurcsány szerint Orbán tudatosan tette kijelentését, mert a következmények mérlegelése nélkül a saját politikai táborának próbált meg valamilyen muníciót adni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.