Aktuális

Gyomorforgató tettel vádolják a rendőrnő fiacskáját

Bors

2016. május 25. szerda 19:00

Egy kínai egyetemista lány holttestére bukkantak még május közepén a németországi Dessauban egy parkos részen. Két nappal korábban látták utoljára élve, amikor futni indult, de vissza már nem tért a kocogásból.

A vizsgálat kiderítette: halálát azok a súlyos sérülések okozták, amelyeket a fején és az arcán találtak. A város rettegni kezdett, hogy egy olyan gyilkosról van szó, aki futókra „specializálódott”, de éppenséggel az idegengyűlöletet sem zárták ki indítékként. Ám ezek a feltételezések később nem igazolódtak be.

Most ugyanis őrizetbe vettek gyanúsítottként egy fiatal párt; a fiú és a lány is mindössze 20 éves. A fiatalember édesanyja ráadásul rendőr. A nyomozók feltételezése szerint ők ölték meg a kínai egyetemistát, és tettüknek szexuális indítéka van. Egyelőre azonban mindketten tagadásban vannak.

A srác azt állítja: azért találták meg a DNS-ét az áldozaton, mert egy nappal az eltűnése előtt ő és a barátnője találkozott vele. Mégpedig azért, hogy közösen szexeljenek. Az édeshármas után a lány teljesen normális körülmények között, épségben távozott tőlük. A fiatalember nője ugyanezt vallotta.

Mindez azonban ellentmond azoknak a szemtanúknak, akik azt mondták a rendőröknek, hogy az állítólagos orgia időpontjában látták kocogni a későbbi áldozatot. Tehát, ha voltak is együtt hármasban, nem akkor, amikor a pár állítja.

A rendőrök jelen állás szerint egyenesen azt gondolják, hogy a tettesek és áldozatuk nem is ismerte egymást. Vagyis a közösülés erőszakos volt. A fiatalember egyébként önként jelentkezett a rendőrségen, amikor megtalálták a holttestet, és elkezdődött a nyomozás, mert úgy érezte, túl nagy nyomás nehezedik rá, és beszélnie kell. Csak éppen nem biztos, hogy az igaz verzióval állt elő. Állítólag rendőr édesanyjával is beszélt, de hogy mit mondott neki az esetről, és az anyja mit reagált, azt (még) nem tudni.

További cikkek

TRAGÉIDA

„Soha nem felejtem el a gázolaj szagát”- Kilencen haltak meg az M7-esen történt buszbalesetben

Sértés

Márki-Zay Péter nevetgélve beszélt arról, hogy sértegette a fogyatékkal élőket

Ez is érdekelhet

mandiner.hu

Márki-Zay kocsmában járt, számon kérték rajta az indiai szemműtéteket

borsonline.hu

Törölj mindent! – utasította diákját a vele szexelő tanárnő

origo.hu

Nyomozások és házkutatások a momentumos Cseh Katalin milliárdos korrupciós ügyében

magyarnemzet.hu

Kreml: Moszkvát aggasztja, hogy Washington fokozza a feszültséget

teol.hu

Tiltott eszközt használt a dámbika kilövéséhez a faddi férfi

nemzetisport.hu

DVSC: Tőzsér megerősítette, érdeklődtek Dzsudzsák iránt

vg.hu

Az eddiginél magasabb kamatprémiumot fizet a Prémium Magyar Állampapír

origo.hu

Luxusprostituáltak, szexbotrányok - és a végén jelöletlen sír

ripost.hu

Itt vannak az első fotók a XXII. kerületi halálos balesetről

origo.hu

Hihetetlen izgalmak után dőlt el az elődöntőbe jutás a skandináv rangadón a kézi-Eb-n - videó