23 éve nem látott fiát keresi Anett

23 éve nem látott fiát keresi Anett

gyerek
PUBLIKÁLÁS: 2016. május 04. 09:30
H. Á.

A Heves megyei Bekölcén élő Csató Anett ugyan még csak 43 éves, de mégis olyan     drámákon ment keresztül, ami másnak két életre is elég lenne. Az asszonynak különösen anyák napja környékén a legnehezebb.

– Még nem voltam 18 éves, amikor megszületett az első gyermekem, Gábor. Az apjával sajnos rosszul alakult a kapcsolatunk, hamarosan újból teherbe estem egy másik férfitől. Ő sorkatona volt. 1991 májusában megszületett a kis Attila, akivel csak két hónapot lehettem együtt – kezdi megtörten az édesanya. Elég bonyolult helyzetbe került két kisbabával, szinte még gyerekként. A fiatal nőnek nem volt teje, így Attilának tápszert írtak fel az orvosok, amitől viszont rosszul lett és hányt. Ezután került kórházba, ahonnan aztán sosem tért haza.

– Rendszeresen látogattam, vagy telefonáltam, hogy mi van vele. Egyik híváskor azt mondták a kórházban, hogy nincs már bent, érdeklődjek a gyámügynél. Érthetően sokkot kaptam! – folytatja Anett. A fiatalasszony hetekig járt a 18. kerületi gyámhivatalba, ahol nyomás alá helyezték: csak akkor árulják el hol van a kis Attila, ha lemond nagyobbik fiáról, Gáborról az apa javára. A hivatal ugyanis nem nézte ki a fiatal nőből, hogy mindkét gyerekét el tudná tartani. Anett ezt megtette, munkát is szerzett a kőbányai konzervgyárban, lakása is volt. Mégsem kapta vissza két éven át a gyermekét.

– Egy Moszkva tér közelében lévő csecsemőotthonba került az én kicsikém, akit 1993-ban a tudtomon kívül örökbe adtak. Hogy kihez került, nem tudom azóta sem, lehet, hogy új nevet kapott. Annyi biztos, hogy Gál Attila László néven született 1991. május 5-én a Jahn Ferenc Kórházban.

Anettnek később rendeződött az élete, született még két gyermeke. A harmadik fiát az elsőhöz hasonlóan Gábornak nevezte el, és lett egy lánya is, Bernadett. Két unokája van, de hamarosan világra jön a harmadik is. 

– Az első fiam, Gábor, akiről le kellett mondanom, pár éve megkeresett és megbocsátott nekem. Ezért is gondoltam, hogy felkutatom a másik elveszett gyermekemet, hátha ő is hasonlóan tesz. Nemsokára 25 éves lesz, felnőtt férfi. Én pedig kétévesen láttam utoljára. Mikor 14 esztendôs volt, próbáltam keresni, de a gyámhivatalban azt mondták: jó helye van, ne zaklassam. Mégis arra kérem: keressen fel! 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.