Tragikus nász: csupán 17 napig lehettek házasok

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 12. 19:30
22 évesen özvegyült meg az frissen házasodott nő.
Bors

Hannah alig több, mint két hetet élhetett feleségként: férjét 17 nappal az esküvőjük után elragadta a halálos kór. Steve Legge jól tudta: nem tudja legyőzni a rákot. Orvosai is közölték, hogy készüljön fel a legrosszabbra. A férfi azonban elhatározta, hogy élete utolsó pillanatait szerelme mellett tölti majd: férjként és feleségként élik le együtt azt, ami adatott neki - így tervezett nászukat fél évvel előbbre hozták.

„Tudtam, hogy a rák végül végez vele, de elhatároztuk, hogy nem engedjük, hogy a betegség elvegye tőlünk az egyetlen dolgot, ami igazán számít. Steve jól volt aznap.Sajnos nem tudott egy falatot sem enni, mert annyira összeszűkült a nyelőcsöve az egyik tumornak köszönhetően, azonban sosem engedte, hogy a betegsége látszódjon rajta. Egész nap mosolygott” - emlékezett vissza az esküvő napjára Hannah.

 

Közzétette: Hannah Legge – 2015. december 11.

 

Steve és Hannah 2012 nyarán ismerkedett meg egymással. Ez idő tájt fedezte fel a férfi magán az első csomókat, novemberben pedig az orvosok már a legrosszabb félelmeit erősítették meg: orrgarat rákja van, és áttételek is kifejlődtek - számolt be a szomorú történetről a Mirror.

„Eleinte azt gondoltam, hogy fiatal, megműtik, és jól lesz. Akkor változott meg minden, amikor a kemoterápia szót megemlítette. Ahogy telt az idő, elkezdett velem nagyon nyíltan beszélni a rákjáról, a diagnózisról, illetve arról, hogy egyszer majd nélküle kell tovább élnem.Steve tudta, hogy a rák végez vele, és úgy érzem, ezt el is fogadta, amennyire lehetséges. Sohasem panaszkodott, minden napnak örült” - mesélte a gyászoló özvegy.

 

Közzétette: Hannah Legge – 2016. február 10.

 

Hannah és Steve végül 2015 december elején házasodott össze, 17 nappal később, december 20-án pedig a férfi szervezete feladta a küzdelmet a betegséggel. „Tudtam, hogy nem lesz mellettem mindörökké, így megtanultam, hogy ne vegyem magától érthetődőnek a kapcsolatunkat. Minden nap mondtuk egymásnak: szeretlek.”

Közzétette: Hannah Legge – 2016. január 3.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.