Magyar tűzoltónő mentett életet Új-Zélandon

magyar
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 05. 11:30
Húsz ember alatt szakadt le egy erkély Új-Zélandon, egy koncerten. A legsúlyosabb sérültben egy kint dolgozó magyar tűzoltónő, Oláh Barbara tartotta a lelket.
Balajti Péter

A 37 éves Barbara 15 esztendős kora óta él a szigetországban, akkor költözött oda az édesanyjával. A sikeres mentés után egyik napról a másikra ismert ember lett Új-Zélandon, több újságnak is nyilatkozott.

A baleset amúgy az ország egyik legsikeresebb csapata, a Six60 koncertjén történt, Dunedinben. Több százan zsúfolódtak össze egy udvarban és a házak erkélyein, amelyekre hiába írták ki, hogy legfeljebb öt személy tartózkodhat rajtuk. Nem csoda, hogy az, amelyiken húszan voltak, le is szakadt.

– Az első tűzoltóautóval érkeztem, azonnal átvágtunk a tömegen, hogy biztosítsuk a terepet és segítsük a mentést. A legsúlyosabb sé­rültet, egy 19 éves lányt vettem gondozásba. Combnyaktörés és belső sérülések mellett a gerince is károsodott, de megmentettük a haláltól. Sajnos a gyors segítség ellenére soha többé nem járhat. Rajta kívül még tizenheten sebesültek meg a tragédiában – mondja az arrafelé is ritkaságnak számító tűzoltónő, aki kiskora óta lánglovagnak készült.

Mindez Új-Zélandon nem is fizet rosszul. Itthon egy tűzoltó bruttó kétszázezer forint körül keres, Barbara – a túlórákkal együtt – havi 760 ezer forint­nak megfelelő új-zélandi dollárt kap kézhez…

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.