Kilóra veszi meg faluját a polgármester

Drávaszerdahely
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 04. 14:00
Minden leadott kiló után kétezer forint jár - ezzel az eszement ötlettel próbálja lefogyasztani faluját a baranyai Drávaszerdahely polgármestere, Alpár György. Huszonegyen neveztek a versenybe, a kétszázhúsz lelkes falu konditerme teltházzal üzemel.
F. G.

A faluban igazi a jólét, szinte minden ingyen van, köszönhetően a településen áthaladó, horvát–magyar földgázvezetéknek, ezért Drávaszerdahely a tíz leggazdagabb falu közé tartozik. Egy négytagú család kasszájában évente háromszázezer forint marad, mert nem kell fizetni a szemétszállításért, a gyerekétkeztetésért, nincs adó és ingyenwellness is jár a harkányi gyógyfürdőben.

A pénzbőség tette lehetővé, hogy a polgármester rendhagyó fogyókúrát hirdessen. A résztvevőknek a hat hónap alatt leadott kilónként kétezer forint üti a markát. A januári mérlegelésen huszonegyen vettek részt, július 4-én ismét lemérik őket.

–  Három hónap alatt hat kilót sikerült leadnom, ha még hetet fogyok, akkor elégedett leszek – mondta edzés közben a Borsnak Hofmann Mónika, aki – ha összejön a terve – huszonhatezer forintot kap.

– A nevezőket nem a pénz motiválta, egy jó buli és az egészséges életmód mellett még a nyaralásra is meg lehet keresni a pénzt – mondta Alpár György. Kedden és csütörtökön van edzésnap, olyankor nagy a sorban állás. A tömeges fogyókúra sok mindenkit motivál mozgásra, így van ezzel Eszik Adrienn is, ő ezért kezdett el edzeni.

– Időnként lejárok edzeni, jó látni, hogy még hetven­évesek is gyűrik a gépeket.

A konditermet ne­héz elsőre megtalálni a faluban, a kocsmát annál könnyebb.

– Nem volt elég ingatlanja a falunak, ezért a kocsmából ala­kítottuk ki az edzőtermet. Úgy tűnik, itt több a törzsvendég, mint korábban az ivóban, de a feliratokat nem tüntetjük el, az megmarad emléknek – tette hozzá a polgármester.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.