Két korty vizet ivott, 3 ezer forintos büntetést fizetett Zoltán

Két korty vizet ivott, 3 ezer forintos büntetést fizetett Zoltán

Debrecen
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 28. 19:00
Két korty vizet ivott a debreceni villamoson, az ellenőr 3 ezer forintra bírságolta Zoltánt. Tilos ugyanis inni a járaton. A társaság szerint félrenyelhet az utas.
BLN

Mi lesz nyáron a 35 fokban? Szálljon le, igyon és ha folytatni akarja az útját, vegyen még egy jegyet és utazhat tovább? Vagy mindenkit megbüntetnek? – csak úgy záporoznak a reakciók a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. eljárása miatt a közösségi oldalon. A társaság ellenőre 3000 forintra büntetett egy utast, aki vizet ivott a villamoson. Egy másik olvasó azt vetette fel, Londonban külön kérik az utasoktól, mindig legyen náluk víz.

Cserháti Zoltán húsz év óta kedden járt először Debrecenben egy munkája miatt.

– Normakövető ember vagyok, ezért is vettem jegyet, számlát kértem róla. Az ellenőr látta, hogy hibátlan, lekezelte. Rendben, mondta, de mégsem tud elengedni, az előbb ittam a vizemből – idézi fel a történteket. Zoltán teljesen lefagyott.

– Fél percig nem értettem, mi a gond. Ha kell, elrakom az üveget, de erre a válasz az volt, az esetről videó van. Helyszíni befizetéssel 3 ezer lesz. Annyira leblokkoltam, fizettem. Kiszolgáltatottnak éreztem magam, hiszen elvette a jegyem, nem tudtam, mi lesz ebből – meséli a médiacégnél dolgozó férfi. Meg sem tudta kérdezni az azonosítószámát egy esetleges panasz miatt, az ellenőr rögtön leszállt.

– Elöntött a düh. Akkor néztem csak meg az utazási szabályzatot, amin az állt, csak szeszesitalt tilos inni. Kérdeztem a villamosvezetőt, normális–e, hogy két korty vízért ez jár? Annyit mondott, megérti, de az ellenőr nem mérlegelt – így Zoltán, aki az ügyfélszolgálaton azt a választ kapta, nem tudnak mindent kipiktogramozni.

– Nem a nyavalyás 3 ezer forint izgat, hanem az eljárás. Győrben nyáron vizespalackokkal várják az embert. Ne kelljen már félni, hogy bármilért megbünthetik az embert – fakad ki. Zoltán végül időhiány miatt nem tett írásos panaszt, de a DVK ígérete kivizsgálják az ügyet, talán változtatnak is az ivási szabályokon.

Tragédia lehet belőle

Ellenőrük az előírásoknak megfelelően járt el, kénytelen volt büntetni, de sajnálják az ilyen eseteket – reagált a DVK az ügyre. Magyarázatuk szerint azért tilos mindenféle étel és ital fogyasztása, mert "a közlekedés veszélyes üzem", az övék minden felelősség. – Bármikor előfordulhat baleset és ilyenkor éppen akár egy korty folyadékból tragédia lehet. Egy hirtelen fékezés, manőver közben történő étel-, vagy italfogyasztás során félrenyelhet az utas, mely szélsőséges esetben fulladáshoz is vezethet – írták. Hozzátették: mindezen túl az étel és ital beszennyezi a jármű padlóját, a kárpitját, valamint az utasok ruházatát.

– Bár a natúr ízesítetlen víz valóban nem hagy nyomot, de attól még ugyanolyan balesetveszélyes, hiszen a padlóra folyva kis mennyiségben is csúszásveszélyt jelent – részletezték.

Mi mindent tilos

Enni, szeszes italt fogyasztani, az utastársakat hangos zenével zavarni és fagyizni a legtöbb közlekedési társaság járatain tilos. A szabályszegő utasokat le is szállíthatják, így az ittasokat is. A BKV-járatokon is ezek a szabályok. A szegedi ingyen buszjáraton már jelzik, hogy tilos bárminemű folyadékot inni és enni is. A Kisalföld Volán járatain kitérnek arra is, hogy árulni vagy kéregetni sem szabad. Miskolcon 7500 forintos bírság jár, ha túl méretes poggyásszal utazik valaki, vagy ha a vele lévő állat bepiszkítja a járművet.   

Túl szigorú a szabály

Dr. Barcsa Lajos, debreceni alpolgármester szerint túl szigorú az a szabály, ami szerint a buszokon, villamosokon, trolikon tilos vizet inni.

– Kezdeményezni fogjuk, hogy az alkoholos italok kivételével lehessen folyadékot fogyasztani a tömegközlekedési eszközökön – számolt be a bejelentésről a haon.hu.

Kapcsolódó véleménycikkünk itt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.