Bírósági bohózat: Kósa megúszta a félmilliós büntetést

sértegetés
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 08. 05:20
Két év után kapott ötvenezer forintot Kósa Lajostól az a férfi, akit a politikus az utcán sértegetett.
M. R.

A 2014-es választási kampányban Orbán Viktor miniszterelnök Debrecenbe látogatott, ahol az utcán az akkori polgármester, a fideszes Kósa Lajos kísérte. Ekkor lépett hozzájuk Újvárossy Csaba, aki kérdezni szeretett volna a kormányfőtől, de a testőrök félretolták. A média előtt Kósa így szólt:

– Helyi bolond, akit valójában kezelni kellene, tizenöt éve járja az elsőt az egyetemen.

Újvárossy nem hagyta annyiban. Jó hírnév és becsület megsértéséért beperelte Kósát, ötmillió forint sérelemdíjat követelve. A Debreceni Törvényszék tavaly februárban 500 ezer forintot ítélt meg a sértett számára, akinek állnia kellett Kósa kétszázezer forintos perköltségét.

Kósa fellebbezett a Debreceni Ítélőtáblához, amely elfogultságot jelentett be és a Kúriához fordult. Újvárossy a Borsnak elmondta: arra hivatkoztak, hogy Kósa tavaly beszédet mondott az Ítélőtábla épületében a testület tagjai előtt. A Kúria ezután kijelölte a Szegedi Ítélőtáblát, amely viszont hatályon kívül helyezte a félmilliós büntetésrôl szóló ítéletet, és a Debreceni Járásbíróságot jelölte ki új eljárásra. A szegedi bírók szerint ugyanis az ügy 30 millió forintos értékhatár alatt nem tartozott a Debreceni Törvényszék hatáskörébe.

A bírósági bohózat azonban folytatódott: a járásbíróság személyiségi jogi ügyekben nem akart eljárni, és újra a Debreceni Ítélőtáblához passzolta az ügyet. Ők persze ismét a Kúriához fordultak, a bírói testület pedig ismét visszaküldte új eljárásra az ügyet a járásbíróságra. Ők idén januárban végül csak 200 ezres sérelemdíj megfizetésére ítélték Kósát, de a politikus 150 ezres perköltségét ismét Újvárossynak kellett állnia. Így végül ötvenezer forintot kapott csupán.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.