102 évesen indul a táncrekordért Juliska néni

Guinness Rekord
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 25. 11:30
Elképesztő táncrekord felállításában vesz részt a 102 éves Juliska néni, aki 69 éves lányával, Terikével indult a Guinness-rekord nyomába.
B. B.

Nem mindennapi rekordkísérletre készülnek pénteken Óbudán. A No.1 Mini és Motoros Team Sportegyesület célja a tánc világnapján nem más, mint hogy minél több, szenior életkorú pár táncoljon egyszerre.

– A rekordkísérletben 35 évnél idősebbek vehetnek részt, a csúcsot pedig az életkorok összege adja – mondja a Borsnak az esemény szervezője, Wodicskáné Tállyai Bea. – Nem kell profi tánctudás, bárkit várunk szeretettel. A tánc öt percig fog tartani, ez idő alatt minden párnak együtt kell majd ropnia. Reméljük, a Guinness-rekord is összejön!

Alaposan megdobja az átlag­életkort Juliska néni, hiszen 102 évesen 69 éves lányával, Terivel érkezik.

– Édesanyám, bár 102 éves, szellemileg teljesen ép, imád táncolni! A nyugdíjasklubban, ahova járunk, tudják ezt, hiszen az ott tartott programok sztárja, mindenki szereti, el sem hiszik, hogy ennyi idősen így ropja – meséli Terike.

Julikát szinte szétszedik a táncparketten.

– Egymásnak adják a fiatal táncpartnerek. Volt olyan program, amin a zenészt annyira lenyűgözte, hogy egy idős néni így táncol, hogy az összes számát anyukámnak játszotta. Ha fiatalok jönnek hozzánk, az az első kérdése, hogy elviszik-e táncolni – nevet Terike. – Egy hete készülünk a táncrekordra, már a ruhát is kiválasztottuk. Anyukám már mondta, szeret­né mind az öt percet végig­táncolni!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.