Tiniként látta először a szüleit az elrabolt csecsemő

kórház
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 11. 22:00
Elrablója sajátjaként nevelte fel a kislányt, aki véletlenül tudta meg nevelőanyja szörnyű titkát.
Bors

Mekkora az esélye annak, hogy egy elrabolt kislány tiniként épp saját - soha nem látott - testvérével jár egy suliba? Egy dél-afrikai bűnügyben ugyanis épp ez történt.

Nem véletlenül mondják, hogy a legkülönlegesebb történeteket maga az élet írja: 1997-ben, három nappal a születése után rabolták el egy fokvárosi kórházból a kis Zephany Nurse-t. Szülei, Morne és Celeste éveken keresztül küzdöttek azzal, hogy feldolgozzák: kislányukat, akit meg sem ismerhettek, már soha nem látják.

Zephany édesanyja így emlékszik az elrablásra: „A pici sírt, és láttam egy bordó ruhás nőt, aki megkérdezte, hogy felveheti-e. Sok gyógyszert adtak, és elaludtam. A következő, amire emlékszem, hogy a nővér kérdi, merre van a gyermekem...”

Zephany 17 évig élt biológiai szüleitől pár kilométernyire. Nem is sejtette, hogy mekkora bűntettet titkol a nő, akit anyjának hitt. A dologra csupán amiatt derült fény, mert a tini ugyanabba az iskolába járt, mint Nurse-ék kisebbik lánya, Cassidy. Sokaknak feltűnt, hogy a két lány meglepő hasonlóságot mutat egymással, ám csak azután kértek DNS-tesztet, hogy kiderült: Cassidy rejtélyes barátnőjének a születésnapja is megegyezik rég elrabolt lányukéval. A teszt végül igazolta gyanújukat.

Zephany nevelőanyját 2015 februárjában tartóztatták le. Az 51 éves asszonyt a héten találták bűnösnek emberrablás vádjában. Kiderült: a nőnek vetélése volt, ám saját babája halálát még férje elől is eltitkolta, a picit pedig - állítólag - egy vonatállomáson vette egy másik asszonytól. Arról, hogy a kislányt elrabolták, fogalma sem volt. Zavaros történetét, amivel ártatlanságát bizonyította volna, azonban a bíróság tündérmesének bélyegezte - szerintük ugyanis ő maga volt a felelős az újszülött elrablásáért. „Mindig is az anyja leszek” - nyilatkozta az elítélt asszony, akinek 10 évet kell majd a rácsok mögött töltenie tettéért.

Az asszony férje - egy 52 éves műszerész - azt nyilatkozta a Daily Mailnek, hogy bár nem csak a tinilányt, de őt magát is sokkolta a felfedezés, hogy egy idegent nevelt fel, a mai napig közel állnak egymáshoz. Azt, hogy Zephany milyen néven nőtt fel, nem hozták nyilvánosságra, mint ahogy elítélt nevelőanyja nevét sem - a tini személyiségi jogaira hivatkozva. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.