Nem a verésbe halt bele a kútba dobott borotai nő

megverték
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 05. 09:45
A nyomozás arra a megállapításra jutott, hogy nem abba halt bele az asszony, hogy megverték. De akkor mibe?
Bors

Tavaly április elején két férfi és egy nő bántalmazott egy 50 éves asszonyt a Bács-Kiskun megyei Borotán. Az esetről és hátteréről mi is részletesen beszámoltunk. A megvert nő néhány nap múlva meghalt, de holttestét csak június 2-án, a falu külterületén találták meg egy kútban.

A rendőrség az előzetes orvos szakértői vélemény alapján testi sértés gyanúja miatt indított eljárást a 27 éves R. A., a 35 esztendős K. F. és a 32 éves S. K. ellen. A végleges szakvéleményben ugyanakkor az orvos szakértő kétséget kizáróan megállapította, hogy nem a bántalmazásból származó sérülések okozták a sértett halálát – adta hírül ma a rendőrség. Amiből – például – arra lehet következtetni, hogy éhen vagy szomjan halhatott az áldozat a dögkútban, de erről nem szól a tájékoztatás.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozást lezárva vádemelési javaslatot tett a Bajai Járási Ügyészségnél, de hogy milyen vádpontokkal, azt nem közölte.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.