Aktuális

Megússza az életfogytot Vivien gyilkosa?

M. S., L. E.

Létrehozva: 2016.03.16.

Hiába minden józan érv, ami az ilyen emberektől a társadalmat védené, K. Bálint nem fog örökre a rács mögé kerülni. A kakucsi lány kegyetlen gyilkosát fiatalsága biztosan megmenti az életfogyttól.

A nyomozás persze még nagyon az elején tart, ám az eddigi információk arra engednek következtetni, hogy a húszéves kakucsi lánnyal, M. Viviennel végző fiú aljas tette több súlyosbító körülményt kimerít. A különös kegyetlenség szinte biztosan megáll, hiszen Vivient tizenhárom késszúrás érte. Az aljas indok is minden bizonnyal felmerül, ha bizonyítható, hogy K. Bálintot a féltékenység vezérelte. Az előre kiterveltség pedig azért eshet latba, mert a fiatalembernél egy vadásztőr volt bekészítve, ilyet pedig senki sem hord magánál „csak úgy”, valamilyen szándék nélkül.

Ám K. Bálintnak mégsem kell igazán attól tartania, hogy élete végéig rács mögött marad. Magyarországon az a bírói gyakorlat, hogy a fiatal felnőtteknek megadják az esélyt az újrakezdésre. A Büntető Törvénykönyv szerint „életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását az 1978. évi IV. törvény azzal szemben engedte meg, aki a bűncselekmény elkövetésekor a huszadik életévét betöltötte. Ezzel egyező szabályozást tartalmaz a hatályos Büntető Törvénykönyv is”.

Tavaly a Kúria is megfogalmazott egy állásfoglalást, amely szerint „a fiatal felnőtt – 18 és 21 év közötti – életkori kategóriát az ítélkezési gyakorlat alakította ki, amelyet az eset körülményeitől függően enyhítő körülményként értékel. Ez utóbbinak azonban az életfogytig tartó szabadságvesztés törvényi korlátait tágító hatása nincs”.

Dr. Kamarás Péter jogász szerint a törvény a 20–21 éves elkövetők esetében hagyott mérlegelési lehetőséget, őket elvileg – különösen súlyosbító körül-mények esetén – el lehetne ítél­ni akár életfogytiglani büntetés­re is.

– Ám ilyen ítélettel a hazai bírói gyakorlatban én még nem találkoztam – tette hozzá a jogász.
Magyarán: ha megállnak a minősítő körülmények és K. Bálint fegyházban letöltendő büntetést kap, akkor maximum húsz évet ülhet, sőt a büntetés négyötödének letöltése után feltételesen szabadlábra kerülhet. Ha börtönt kap, akkor már a büntetés kétharmadának letöltése után felmerülhet ez a lehetőség. Akárhogy is lesz, K. Bálintnak legkésőbb negyvenévesen esélye lesz az újrakezdésre. A Bors információi szerint az előzetes letartóztatásban lévő fiút hamarosan elmeszakértő vizsgálja meg az IMEI-ben.

Esély az újrakezdésre

A domonyvölgyi gyilkosként elhíresült S. Márk 18 évesen végzett egy asszonnyal, a bíróságon semmiféle megbánást nem tanúsított, jogerősen húsz évet kapott.

És így volt ez a zalaegerszegi diáklány gyilkosánál is: az elkövetés idején 21 esztendős B. Barnabás szintén húsz év fegyházat kapott.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195425_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország óriási csapást mért az ukrán infrastruktúrára, Ukrajna több fontos helyről is kivonul

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715073014
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195742_auto_resized.png
metropol.hu

Rohantak a mentők, kerítésbe csapódott egy autós a Rákóczi utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195743_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715073014
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195808_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb elképesztő trükkel próbálkoznak a csalók – Jobban teszed, ha te is résen vagy!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715073014
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715073014
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715073014
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?