Friss: 1,1 milliárdot adott Vajna a Viszkis-filmre

Viszkis rabló
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 24. 16:50
A Filmszakmai Döntőbizottság határozata alapján a Filmalap 1,1 milliárd forinttal támogatja Antal Nimród VISZKIS címmel készülő mozifilmjének gyártását.
Bors

A nagy sikerű Kontroll (2003) rendezője új alkotásában több, mint tíz év után itthon szeretné kamatoztatni Hollywoodban szerzett tapasztalatait, hogy egy látványos és izgalmas filmben mesélje el a rendszerváltás utáni Magyarország leghírhedtebb bankrablójának történetét – áll a filmalap közleményében. A Viszkis film célja, hogy azt is megmutassa, hogy miként emelt a média bulvárhőssé egy bűnözőt a kilencvenes évek Magyarországán. Az események mögé tekintve Ambrus Attila személyiségének változása és az elfogása utáni nyomozás részleteinek bemutatására is vállalkozik a film, mely a valódi eseményeket fikciós elemekkel keveri. A sztori kialakításához segítséget nyújtott Ambrus is, akivel Antal Nimród még 2013-ban véletlenül találkozott egy vásáron, ahol az egykori bankrabló saját kerámiáit árulta.

Antal Nimród Ambrus történetén keresztül izgalmas lehetőséget lát arra is, hogy a nézők számára bemutasson egy különös világot, melyet eddig olyan filmklasszikusokból ismerhettek, mint például az 1967-ben bemutatott Bonnie és Clyde, vagy az 1972-es A keresztapa. A rendező szándékai szerint a Viszkis a műfaji sokszínűségének köszönhetően, a humort, a látványos akciójeleneteket sem nélkülöző szórakoztató és közönségvonzó alkotás lesz.

A szereplők névsorát az alkotók csak a május végén kezdődő forgatás előtt hozzák nyilvánosságra. A Viszkis filmet nem kevesebb, mint 130 különböző helyszínen rögzíti majd a stáb, többek közt olyan erdélyi vidéken is, amelyhez Ambrus Attilának számtalan személyes élménye kötődik.

Az operatőr Szatmári Péter (Liza, a rókatündér, Kincsem), a látványtervező Hujber Balázs (Liza, a rókatündér, A vizsga) lesz. A Viszkis producere a Kontroll-t is jegyző Hutlassa Tamás. A film a tervek szerint 2017 tavaszán lesz látható a mozikban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.