– Hiába látom jövet-menet több helyen is a Borsot, már megszoktam, hogy mindig ugyanott, a kedvenc újságárusomnál szerzem be a reggeli információ- és szórakozásdózist, amit szigorúan a kávémmal együtt fogyasztok. Aznap is így történt, amikor három egyforma jelet találtam a Nyerjen! feliratú matrica túloldalán. Kíváncsian lapoztam a játékoldalra, hogy megnézzem, mit nyertem, s nem akartam hinni a szememnek. Az egyetlen, egymillió forintot érő Borsot tartottam a kezemben. Azonnal hívtam a játékirodát, ahol megerősítették, valóban enyém a fődíj. Szóval jól láttam, nem káprázott a szemem – meséli nevetve a 71 éves nyugdíjas.
– Sosem nyertem még semmit. Megszoktam, hogy mindenért megdolgozom. Kicsit zavarban is vagyok, de nagyon örülök. Soha nem úgy vettem a Borsot, hogy na, most nyerek, így még fejben sem költöttem el ezt a tekintélyes összeget. Az viszont biztos, eljött az idő, hogy lecseréljem a régi telefonomat, amit már alig lehet hallani – magyarázza.
– Hálás vagyok, amiért mindenem megvan, ami pénzért nem kapható. A kilencvenesztendős édesanyámért, a lányomért és a fiamért, az öt unokámért, no meg a négy hónapos dédunokámért. A mesés összeg kapcsán rájuk is gondolok, de a szerencsét hozó újságárusomat szintén meglepem majd valamivel. Jó lenne elutazni rokonlátogatóba Németországba, s ha jobban belegondolok, a számítógépem is megérett már a cserére. Hirtelen sok mindenre lett pénz. Az élet szép és kerek. Mint ez a nyeremény – összegez.
A Bors játéka pedig még nem ért véget, március 20-ig számtalan nyeremény vár önökre. Az egymilliós nyertesünk is tovább játszik. Ha egy üzlet beindul...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.