Aktuális

Autóba rejtett bomba robbant Berlinben

Bors

Létrehozva: 2016.03.15.

Az embereket felszólították, hogy maradjanak otthon.

Legalább egy ember, a sofőr meghalt a német főváros nyugati részén, Charlottenburg kerületben, amikor kedd reggel bomba robbant egy autóban, írják a német lapok. A robbantásban az autó teljesen megsemmisült, az ajtón és a padlón is vérnyomok vannak. Több méteren keresztül autóalkatrészek hevernek szanaszét a földön.

A rendőrség megerősítette, hogy robbanószer lépett működésbe (valószínűleg idő előtt, a főváros központja felé tartva, menet közben), és azonnal elkezdtél átvizsgálni az autót, találnak-e további veszélyes anyagot. A környéken élőket felszólították, hogy zárják be az ablakokat, és húzódjanak lakásaiknak az utcától távolabbi részeibe. Fél tizenkettő körül azután közölték, több robbanó anyagot nem találtak.

Az eset kivizsgálását egy gyilkossági csoport irányítja.

A Der Tagesspiegel című berlini lap szemtanúkra hivatkozva azt írta, hogy az autóban csak a sofőr, egy férfi utazott, aki a robbanás után még ki tudta szabadítani magát a roncsok közül, de a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A Bild című lap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a robbantásos merénylet nem terrortámadás volt, hanem valószínűleg szervezett bűnözői csoportok közötti leszámolás állhat a háttérben, amit a rendőrség is megerősített később.

A Berliner Zeitung információja szerint az áldozat a 43 éves török származású Mesut T., aki már drogkereskedelem miatt volt börtönben. A rendőrség szerint az áldozat valószínűleg megsértette az úgynevezett kábítószer-törvényt, hamis pénzzel és szerencsejátékkal is foglalkozott, a terrorista hátteret kizárták.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1715000711
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193255_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Trump és Orbán zárhatja le az orosz-ukrán háborút a The New York Times szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188940_auto_resized.png
metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1715000711
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715000711
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715000711
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya