A közelmúltban nagy vihart kavart annak a két nőnek az esete, akiknél partidrog-túladagolás miatt kellett megindítani a szülést. Nemcsak ők, de gyermekük is közvetlen életveszélynek voltak kitéve. Bár pontos számokat senki sem tud, mert az esetek többsége titokban marad, a szakemberek szerint évente ezernél is több olyan újszülött jön világra Magyarországon, akik születésük után a drogtól, majd pedig annak hiányától szörnyű kínokat élnek át. Lapunk összeszedte a leglényegesebb tudnivalókat az ilyen esetekről.
Földi pokol várja a babákat
„Rángás, hányás, remegés, állandósuló kínzó görcsök, láz. Akár már a születés után hat órával jelentkezhetnek a súlyos elvonási tünetek a csecsemőknél” – mondja lapunknak egy gyermekneurológus. A picik állandóan, fájdalmasan sírnak, kiálló testrészeiket, így például orrukat sebesre dörzsölhetik. Cseppet sem túlzás, ezek a kis emberkék a földi pokolban kezdik az életüket.
Világra jövetelük után természetszerűleg megszűnik a drogutánpótlás a szervezetükben, és az elvonási tünetekbe akár bele is halhatnak – folytatja az esetleírást a doktornő, majd hozzáteszi: metadont vagy morfinszármazékot csepegtetnek a picik nyelvére, természetesen csökkenő adagokban, így a kicsik pár hét alatt „lejöhetnek a szerről”.
Pontrendszer a kicsiknek
A babák állapotát, függőségük mértékét a tünetek és a vizsgálati eredmények alapján egy pontrendszer segítségével állapítják meg, és annak függvényében választanak gyógymódot. Az sem mindegy például, tudjuk meg a szakembertől, hogy az anyuka zsírban vagy vízben oldódó drogot használt. A drogfüggő nők jó része csak akkor veszi észre, hogy terhes, amikor már nem lehet elvetetni a babát. „A kábítószer miatt amúgy is csak nagyon ritkán jött meg a havi vérzésem, előfordult, hogy akár egy évig is kimaradt” – mondta korábban egy olyan kismama, aki az ötödik hónapban járt, amikor tudatosult benne, hogy várandós.
Terhesen növelik az adagot
Paradoxon, de igaz: a terhességükről nem tudó kismamák a rendszeresen jelentkező émelygés és hányinger következtében akár növelhetik is a drogadagjukat, mert úgy vélhetik, elvonási tüneteik vannak. Mivel a legtöbb kábítószer kis molekulájú vegyület, az átjut a méhlepényen. Azokat a gyermekeket, akiknek édesanyja a terhesség alatt rendszeresen kábítószerrel élt, nemcsak a születés utáni szenvedés fenyegeti, de az is, hogy későbbi életükben könnyebben válhatnak drogfüggőkké, alkoholistákká.
Nem ritka a magzati vagy csecsemőhalál, agyvérzést kaphatnak a mama hasában, de az egészségesen született, majd pedig sikeresen leszoktatott kisbabák többsége is később fejlődési és magatartászavarokkal küszködhet, jellemző rájuk az alacsonyabb intelligenciaszint. A kábítószerrel élő mamák több mint nyolcvan százaléka dohányzik és alkoholfüggő is, sokuk prostituált, a szülés után gyakorlatilag kereseti lehetőség nélkül maradnak.
Otthonuk nincs, vagy ha van, akkor erőszakos, gyakran bűnöző és szintén drog- vagy alkoholfüggő férfival osztják meg az életüket. Így ezek a gyermekek szociális hátránnyal is küzdenek. További veszély, hogy a fertőzött tűtől az anyukák egy része hepatitisfertőzött vagy egyéb súlyos betegségek sújtják őket, legtöbbjük nem is szoptathatja a babáját. Hogy ne vegyék el tőlük a gyermeket, igyekeznek letagadni a kábítószer-függőséget.
Józan Babák Klubja
„Nem ismerek olyan kismamát, akik, amikor megtudta, hogy terhes, ne akarna leszokni” – mondja lapunknak egy 26 éves nő, aki a Józan Babák Klubjának köszönhetően bekerült az úgynevezett metadinprogramba. Itt ellenőrzötten, orvosi felügyelet mellett kapnak pótló szert az anyukák, továbbá a szülésre is annak tudatában készülhetnek az orvosok, hogy problémák merülhetnek fel.
Felkészületlen a társadalom
Ám sajnos a legtöbb függő kismama nem mer sem orvoshoz, sem a segítő szervezetekhez fordulni. A kábítószer-használó kismamák problémája ma meghaladja a szociális rendszer kapacitását. „A társadalom, beleértve az egészségügy dolgozóit is többnyire tabuként kezelik a kérdést, ráadásul nem létezik egységes ellátási protokoll, sem a szakellátásban, sem a védőnői hálózatban az ilyen esetekre” – nyilatkozta korábban Oberth József, szenvedélybetegeket segítő szakember.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.