Ez a férfi bankot rabolt Budapesten - videó

Citibank
PUBLIKÁLÁS: 2016. február 24. 11:38
Óriási a rendőri készültség a fővárosban az Oktogonnál, ahol kiraboltak egy bankfiókot szerda délelőtt. A tettes jelenleg is szökésben van.
MTI, Police.hu

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója hét rendőrautót látott Budapesten az Oktogonnál lévő Citibank épületénél. A bevetési csoport akciója jelenleg is tart. Csécsi Soma, a BRFK szóvivője is a helyszínen van rendőrség későbbre ígért tájékoztatást.

A Citibank szóvivője, Hencz Éva az MTI-nek annyit mondott, hogy együttműködnek a hatóságokkal az Oktogon téri fiókjukat érintő esemény feltárásában.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Rablási Osztálya 01000-496/2016. bűnügyi számon eljárást indított rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján az ismeretlen férfi 2016. február 24-én 9 óra 40 perc körüli időben egy Budapest VI., Oktogon téri bankfiókba bement, majd az egyik alkalmazottat fegyverrel vagy annak utánzatával megfenyegetve felszólította a bevétel átadására. Az alkalmazott ennek eleget tett, a férfi a pénzzel elmenekült a helyszínről. Az eset során nem sérült meg senki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Rablási Osztálya kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, tartózkodási helyéről vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06 (80) 555-111-es "Telefontanú" zöldszámon, a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.