Évek óta zaklatja tini diákjait a fővárosi tanár?

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2016. február 08. 08:00
Tovább gyűrűzik a szexbotrány egy fővárosi középiskola tanára körül. A Borsnak most egy szülő szólalt meg.
M. S.

A BRFK büntetőeljárást folytat egy budapesti középiskolában folyó szexuális zaklatás ügyében. Egy embert gyanúsítottként már kihallgattak, de ennél több információt a nyomozás érdekeire hivatkozva nem adtak.

Ismeretes: a hét elején az RTL Klubnak nyilatkozott egy tanárnő, aki elmondta, hogy egyik férfi kollégája szexuálisan zaklatja a diáklányokat. A pedagógus mellett egy fiatal lány is azt állította, hogy a tanár a lányokat a faház mögé invitálja a jobb jegyért, az órákon vulgáris vicceket mond, és a diákok szexuális életére tesz célzásokat. A tanárnő többször pa­naszt tett az iskola igazgatójánál, akinek egyébként a fia a molesztálással gyanúsított tanár. A tanárnőt már kirúgták azzal az indokkal, hogy elhanyagolja a munkáját, és nem tanárhoz méltóan viselkedik. Szerinte azonban szóban az hangzott el az igazgatói irodában, hogy amit a híradónak mondott, az hazugság.

Az iskola igazgatója hétfőn még azt nyilatkozta, hogy belső vizsgálatot indít az ügyben, aminek szerdán lesz eredménye. Az­óta nem érhető el. A Borsnál viszont jelentkezett egy asszony, akinek a lánya két évvel ezelőtt fejezte be az iskolát:

– Sajnos minden hír igaz, a reál tárgyat tanító tanárnak viszont aligha eshet bántódása, hiszen az apja az igazgató, az anyja az igazgatóhelyettes – mondta a Borsnak a neve elhallgatását kérő édesanya. – Hála istennek nem a lányomat pécézte ki, az én gyerekem túl vékonyka, ez a tanár viszont inkább a gömbölyűbb, teltebb lányokat kedveli. A lányom osztálytársát zsarolta meg azzal, hogy ha nem teljesíti kívánságait, megbuktatja. A lány nemet mondott, meg is bukott év végén – mesélte az anya.

Az iskola, illetve az érintettek nevét válaszuk megérkezéséig nem fedjük fel.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.