„Üldöznek, tesóm! Ha nem hívlak többet, akkor baj van!” – szólt a telefonba 2013. november 28-án Bagi Attila. A 26 éves magyar férfi Franciaországban, Nizza környékén volt ekkor, és Magyarországon lévő nővérével beszélt. A vonal ezután megszakadt, Attilának pedig azóta nyoma veszett. A család már a legrosszabbtól tart.
– Attilának korábban is voltak kisebb balhéi, börtönben is ült lopásért fél évet, de úgy tűnt, rendbe jöttek a dolgai. Nizzába dolgozni ment a barátaival. Ha egy időre el is tűnt, mindig jelentkezett. Az említett hívás óta azonban nem ad életjelet. A rendőrségen is bejelentettük az eltűnését, kórházban sincs – tudtuk meg Szilviától, az aggódó testvértől, aki sosem feledi azt a bizonyos hívást.
– Már a legrosszabbtól tartunk, biztosan rossz társaságba vagy valami nagy bajba keveredett. Inkább lenne börtönben megint, mint hogy többé ne lássam a testvérem! – sír Szilvi.
Azt nem tudni, milyen ruhában volt a debreceni férfi, amikor eltűnt, de általában sportosan öltözködik. A bal karján tetoválása van „Anyám!” felirattal. Betegsége nincs, de korábban használt kábítószereket. 165 centi magas, 60 kiló, barna szemű, feje kopaszra van nyírva.
Attila nővére azt is elárulta: korábban előfordult, hogy testvére az utcán egy padon töltötte az éjszakát, vagy egy sátorban aludt. Utoljára egy család tanyájára került, ott vállalt munkát a ház körül. Hogy ezután mi történt, nem tudni, mindenesetre utolsó hívása és az, hogy azóta nem tudni róla semmit, igen vészjósló.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.