Radnóti Miklós egyik legszebb levele nem Gyarmati Fannihoz szól, hanem Beck Judit festőnőhöz.
A hír tavaly, Gyarmati Fanni halála után robbant, hogy a költőnek másfél évig viszonya volt Judittal, fiatal felesége mellett és annak tudtával. Pedig Beck Judit 1989-ben mesélt már a kapcsolatukról egy rádióinterjúban, csakhogy azt nem engedte adásba kerülni. Elmondta, hogy a Radnóti házaspár baráti társaságába tartozott, és egy ideig Radnóti szeretője volt. A felvétel addig nem hangozhatott el, amíg Radnóti felesége élt.
A Központi Antikvárium aukcióján előkerült levelet Radnóti 1942-ben írta a festőnőnek, munkaszolgálata idején. Ekkor Budapesten, egy újpesti ládagyár asztalosműhelyében dolgozott. Hétvégéken hazaengedték, és otthon alhatott. Ez magyarázza, hogy a levél végén találkozót javasol: „eljössz, vagy jöjjünk, vagy jöjjek?”, illetve hogy azt írja, szombaton telefonon fogja keresni Beck Juditot.
Bár a levélben egyértelműen szerelméről biztosítja, az is kiderül, hogy kapcsolatuknak már vége lett: Judit előző levelében barátságot javasol kapcsolatuk folytatásaként, amit Radnóti fájdalommal fogad. Beck Juditnak ekkor már Major Tamással kezdődött új és tartós viszonya. Radnóti tudott erről, mégsem tudott könnyen megfeledkezni róla.
A levél érdekessége, hogy több mint egy hónappal az Októbervégi hexameterek című vers után íródott, amit a költő Fanninak írt, engesztelésképpen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.