Csak pár italra és egy kis beszélgetésre ugrott át szomszédjához, de egy életre szóló, sokkoló élménnyel távozott. A 22 éves édesanya, Jessica McDonald a barátjának hitte a 31 éves Glen Millst, így egy pillanatig sem aggódott, amikor pár ital után álomba merült a férfi lakásán, a kanapén. Amikor magához tért, már meztelen volt, Mills pedig épp szexuális vágyait élte ki rajta. A nő hiába tiltakozott, a férfi megerőszakolta. Csak akkor engedte el, amikor már végzett. Jessica hazafutott, lerogyott a nappali közepén, és hívta a rendőrséget. Millst még aznap letartóztatták.
“Emlékeztem, hogy láttam a telefonja vakuját felvillanni, így mondtam a zsaruknak, hogy azt is foglalják le, mert lehetnek rajta képek. A rendőröktől tudtam meg, hogy három videót is készített” - mesélte elszörnyedve a nő, aki a videók alatt végig eszméletlen volt. Az átélt szörnyűségekről most mesélt a Mirrornak. “Figyelmeztetni akarok minden nőt. Ilyen dolgok bárkivel megeshetnek. Rémisztő lehet a rendőrökhöz fordulni, és tudom, hogy sok áldozat aggódik azon, hogy nem hisznek majd nekik.”
Glen Millst végül szeptemberben hat év szabadságvesztésre ítélték, valamint regisztrálták, mint szexuális bűnelkövetőt. Jessica a mai napig fél a férfiaktól, azonban reméli, 2016 egy új kezdet lehet számára. Azt még nem tudja, mikor mer majd újra bízni a férfiakban - jelenleg hároméves gyermekének nevelésére szeretne fókuszálni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.