Női ruhába bújt férfi ellen emelt vádat a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség. A 25 éves Róbert 2014 májusa és 2015 áprilisa között legalább húsz alkalommal fosztott ki buliból részegen hazafelé tartó férfiakat.
– Minden esetben szoros testi kapcsolatba került velük, majd szexuális ajánlatot tett nekik. Sokakat megölelt, fogdosta őket, a nadrágjukba nyúlt. A többség elutasította, vagy ellökte magától, de ekkor már késő volt, a tolvaj megszabadította őket értékeiktől, ami általában pénztárca, bankkártya vagy mobiltelefon volt, összesen 760 ezer forint értékben – mondta a Borsnak dr. Gál Katalin ügyészségi szóvivő.
Volt olyan eset, amikor az áldozat annyira részeg volt, hogy elájult, de a tolvajt ez sem zavarta, egyszerűen lehúzta az ujjukról a gyűrűt. Ez védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett bűncselekmény, ami miatt kifosztásért is felelnie kell a női ruhás rémnek.
Nem tudni pontosan, hogy életvitelszerűen prostituált vagy transzvesztita volt-e, de több erre utaló jel is van. Információink szerint jelmeze eléggé meggyőző volt, nem csak parókát és női ruhát viselt, magas sarkú cipő, harisnya és smink is kiegészítette a megtévesztô összeállítást.
A rabló vesztét végül a mohóság okozta: egyik éjjel egymás után két férfit is ki akart fosztani.
Az első azonban, miután észlelte, hogy kizsebelték, üldözőbe vette a női ruhás alakot, aki ekkor már kiszemelt egy másik áldozatot is. Végül ők ketten fogták el a rablót, akinek így végül kattant a bilincs a kezén, és a fogdára került. Róbert most előzetes letartóztatásban várja a bírósági eljárást. Akár hét és fél évet is kaphat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.