Erőszakolni akart, de ő húzta a rövidebbet

megverte
PUBLIKÁLÁS: 2015. december 02. 20:30
Amikor rávetette magát a nőre, még nem is sejtette, mi vár rá.
Bors

Alighanem egy életre megtanulta a 35 éves Johnathon Holmes, hogy ne nemi erőszak útján próbáljon megkapni egy nőt. Nem elég ugyanis, hogy a sheffieldi férfinek négy és fél évet kell eltöltenie a rácsok mögött, de egy darabig még a sebeit is nyalogathatja - áldozata ugyanis csúnyán helyben hagyta.

Holmes (aki előtte jó pár pohárral legurított) több órán keresztül követte a 21 éves nőt, aki hiába próbálta lerázni a nyomában lévő férfit, így - hogy védekezni tudjon egy esetleges támadással szemben - egy idő után a kezébe szorította kulcscsomóját. Az alkalmi fegyverre hamarosan szükség is lett, miután Holmes egy bokorba rántotta áldozatát, majd a földre szorította. “Ezt most élvezni fogod” - lihegte a nő nyakába, majd megpróbálta megcsókolni. Arra azonban nem számított, hogy az áldozat először a nyelvébe harap egy hatalmasat, majd elkezdi ütlegelni. Holmes elmenekült a helyszínről. Órákkal később a zsaruk találtak rá. Nem emlékezett semmire a tettéből - írja a brit Metro.

Az áldozat a bíróságon elárulta: nem csak attól rettegett, hogy megerőszakolják - az életét féltette.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.