A téglából épített apró épületből, amely megtalálható a csehországi kulturális emlékek listáján, csak az egyik fal torzója maradt meg. Az anyagi kár értéke meghaladja a százezer koronát (1,15 millió forintot).
A rendőrség szerint a magyar gépkocsivezető józan volt, nem fogyasztott alkoholt, de érthetetlen okokból többször is megsértette a közlekedési szabályokat, olyan utcákba fordult be, ahová tilos volt behajtani.
A Veselí nad Moravou városka felől érkező kamionokat már Stráznice előtt táblák figyelmeztetik, hogy kamionoknak tilos behajtani erre az útra. A magyar kamionvezető azonban mindezt nem vette észre, vagy ignorálta, és behajtott egészen a település központjába. Amikor a Veselská és a Skácelova utcák kereszteződésénél jobbra fordult, a kamion oldalával lerombolta a kis ápolnát.
A rendőrség helyben 2000 koronás bírságot szabott ki - amelyet a sofőr megfizetett - és eljárást indított ellene.
A stráznicei polgármesteri hivatal most azt mérlegeli, hogy követelni fogja-e a magyar gépkocsivezetőtől az általa okozott kár megtérítését. A kápolnácskát mintegy 200 éve, a 18. században építették azon a helyen, ahol egykoron a helyi bitófa állt. A műemlék felújításáról a helyi önkormányzatnak kell döntenie.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.